Irodalmi Szemle, 2004
2004/6 - Németh István versei (Szavak birodalma, Szárnyaszegett mondatok, Olyan tiszta itt ma minden, Nincs valamire való névsor)
Németh István versei Mama! Papa! Pille, hajnal, tollpihe! Csiport, csibész, cipó: Hamuban sült pogácsa. Gyűlnek a szavak, bokrosodnak a mondatok, veti a cigány kerekeket, megvillan a forrás torka, kicsordul a virágok méze, megtelik kristály- tiszta vízzel a patak, ragyog a kút tükre, épül a palota, falak nélkül is az iskola, a szavak, a mondatok birodalma. Szólok az unokámhoz. Szól már ő is vissza: Mama! Papa! Kavics, csalán, csiga. Zeng hosszan a szavak udvara, szélesedik a folyó medre, susognak a habok. Szólok az unokámhoz: Gyere, sétáljunk egy kicsit, amit lehet... Szólok az unokámhoz - lám a szöveg szólok, hogy megértse nemcsak a szót, a mondatokat, a karéneket, a törvényt is: Világítson az utolsó utamra a szeme fénye. Számyaszegett mondatok Vergődöm, mint számyaszegett madár. Számyaszegett szavak, számyaszegett mondatok, szárnyaimat, jaj, rég beszegték. Nem, nem siratom magamat, nem sajnáltatom, a sírást a lelkemben hagyom. Csúnya egy halom, forog, öl - méreg -, titkos fegyverként belülről rág, újra és újra hadba száll, helyettem is, lelkemben is, vérem ellen is darál. Ki s hol töltötte meg halomnyi arannyal titkon a zsákjait, vette el lovaim, rúgta ki lábam alól a golyóbist? Száguldanék, megakaszt a zagyva zagyvalék: nyelvem kuszadék, megakaszt, körberág. Vonatokkal, hajókkal vitték a jussom, vagyonom tolvajék - török, tatár, germánok, oroszok,
