Irodalmi Szemle, 2004
2004/5 - TALLÓZÓ - Penckófer János: Eredetiségünk kiútkeresése
TALLÓZÓ kük se örül ennek a ténynek, de titokban örülniük kell, mert hatalmi esélyeiket növeli” (Szárszó ma újra kérdez). Ám ebben sem politikaformáló tényt lát elsősorban; Csoóri itt is mást figyel. A nemzet „mélylélektanát” érzékeli, és ez szoros összefüggésben áll eredetiségünkkel, valamint a szabadság legújabb dimenzióival. 2 Mit ért Csoóri Sándor eredetiségen? Ez a kérdés az esszékönyv lényegét érinti. A szerző már a kötet tizennegyedik oldalán kijelenti, hogy „az embert az e- redetiségre való törekvése tette naggyá és szörnyeteggé”, viszont csak a kétszáztizenharmadik oldalon található a magyarázat. Itt már filozófusokra hivatkozva mondja, hogy az eredet az, ami „a későbbi idők folyamán is minden mást megelőz”. Vagyis az eredet az, „ami jelleget ad neki”, és az, hogy „bármi történik velünk az életben, a történelemben, nem pusztán a megelőző okok és körülmények a- lapján történik, hanem az eredet alapján is” (Szent István ünnepe Délvidéken). És ugyanez a gondolat tér vissza a Megleltem igazibb hazámat című részben, ahol ezt olvashatjuk: „Az eredetiség: rendezőelv, belül a lélekben és az ösztönökben”, valamint a könyv vége felé, mikor a Joó Istvánnal folytatott beszélgetésben irodalmunk helyzetéről szól. Itt azt mondja, hogy „az eredet nem csupán egyszer, a születés első pillanatában mutatkozik meg, aztán kihuny, hanem jelen van mindig”. Ám a legmélyebb megállapítás mégiscsak Az eredetiség természete című írásában olvasható. Itt a két Szervátiusz, apa és fia - Jenő és Tibor - művészetéről szólva megállapítja, hogy „egy fiú sok mindent örökölhet az apjától: hajlamot, érdeklődést, ilyen-olyan képességet, de eredetiséget soha. Mivelhogy az eredetiség nem a szakma, hanem a lét fejleménye”. Igen, a lét fejleménye; ez az a pont, ahová így vagy úgy, de folyton visszatér a gondolat. Izgalmas olvasói odafigyelést igényel ez a visszajárás, hiszen folyvást emlékeznünk kell, hol és mivel kapcsolatban esett már szó erről. így válik felismerhetővé három igen fontos történelmi időegység, amelyet elkülönítve is egybelát a szerző. Az első az a hatalmas idő, amely az államalapítástól a legutóbbi é- veket is magában foglalja, és felezőpontja Mohács. Ötszázhuszonhat év sikertörténet, valamint az ezt követő három részre szakadás, a küszködésünk és az egészségünk visszaszerzésére irányuló kísérleteink. A második időegység a legborzasztóbb századunk: a huszadik, s ebben az első Mohácsnál is pusztítóbb Mohács, amit Trianonnak mondunk. A harmadik pedig az elmúlt tíz-egynéhány év, amelynek mérgezett légkörében az országnak már-már „félnie kell a demokrácia kiszámíthatatlan hatalmától”. A magyarság eredetiségét Csoóri számos helyen emlegeti, de legalaposabban a Szent István ünnepe Délvidéken című írásában fejti ki. Ebben István királyt „eredetiségünk legmeghatározóbb alakjának” mondja. Hogy megértsük, miért, a honfoglalás körüli időket elemzi. Magát a honfoglalást is rendkívüli tettnek látja, de ennél sokkal fontosabbnak a kalandozások abbahagyását. Szerinte ez volt az a
