Irodalmi Szemle, 2004
2004/5 - Százdi Sztakó Zsolt: Megtérés (regényrészlet)
Megtérés hajlamos volt a frontra fogni, de íme most itt vannak a tegnapi este ocsmány jelei. Olyan volt, mint egy megszeppent kisfiú, aki nem akar tudomást venni a csúf valóságról, ezért aztán a maga szőtte álomvilágba menekül, csakhogy egy ponton már tarthatatlan ez a struccpolitika, és a mesevilág szétpukkan, mint a szappanbuborék, amit napfény ér. Kétségbeesett, és érezte, hogy növekszik benne a rettegés, szinte fojtogatja, és senki se jön, hogy segítsen neki... Ekkor hirtelen történt valami. Mikor eljutott a rettegés csúcsára, ahonnan már nem visz tovább út, és visszapillantván a szédítő mélységre, amely ott tátongott félelmetesen és elborzasztóan, de ugyanakkor csábítóan is, csak egy kis lépés, hogy megismerje a repülés mámorát, a korlátok nélküli szabadságét, amely jóllehet csak pár pillanatig tart, mert utána menthetetlenül halálra zúzza magát a sziklákon, de ezért a pár pillanatért érdemes élni. Ugyanakkor egy hang suttog a fűiébe, igen, a Kísértőé, hogy úgy sincs más választása, mint megtenni azt a végzetes lépést, hiszen előle elfogyott az út, és visszafelé sincs, de ekkor, feltekint az égre, és ekkor megpillantja Őt, aki komoly, szép arccal figyeli őt, és igen, a karját nyújtja felé... Még mindig elég kába volt, amikor letáboroztak és lakmározni kezdtek. Egyrészt azért, mert ilyen nagy ijedtségre legjobban esik pár jó falat, másrészt pedig ezeknél a beduinoknál nem volt olyan sérülés, amit ne gyógyított volna a jó é- tel. Ezért aztán gyorsan le is vágtak egy birkát, és nyársra húzták, rövidesen pedig ínycsiklandozó illatok szálltak az ég felé. Útitársai nem is állhatták, és lassanként a tábortűz köré gyűltek, és cuppantgatva adtak hangot annak, hogy alig várják, hogy a hús kellően átsüljön. Őt azonban inkább zavarták az illatok, és elhúzódott a tűztől, úgyhogy a többiek most már tényleg aggódva tekintgettek feléje, mert e- zeknél az embereknél, ha valaki nem kívánta a húst, az annak a jele volt, hogy valami nagyon komoly baja van. Nem is állhatta sokáig a többiek pillantásait, és inkább félrevonult, jelen állapotában szüksége volt a magányra. Alig kőhajításnyira a tábortól egy forrásra akadt, a partján egy fügefa állt, és miután szomját oltotta a hűs vízzel, leült a fa alá. Az elmúlt órák minden történése ott kavargott a fejében. Azok is, amelyekről számot tudott adni, és azok is, amelyeket nem tudott hova tenni. Kérdések, kérdések és kérdések, amelyekre magának kell megtalálnia a válaszokat, mert ezek a kérdések nem olyanok, amelyeket a tudatlan diák feltesz tudós tanítójának, hanem ezekre egy férfi akár egész életén át is keresheti a válaszokat. Mert ezek a válaszok ott vannak bennünk, és csak az évek múlásával lelhetünk rá a válaszokra, ahogy mindinkább megismerjük magunkat. Ő azért indult el Jeruzsálemből Damaszkuszba a Tanács jóváhagyásával, hogy felkutassa és minden rendelkezésére álló eszközzel üldözze Jézus követőit, mert meggyőződése volt, hogy ez az a fekély, amit ki kell vágni, mielőtt még elhatalmasodik a zsidóság testén. Vajon, igaza volt-e, amikor így gondolkodott, és egyáltalán, az ő gondolata volt-e ez, vagy valakik csak úgy sugallták neki?.Mikor megvizsgálta elméjét, rá kellett döbbennie, hogy a válasz mindkét kérdésre nem. Jézus követői nem ellenségei a zsidóság vallásának, hiszen nem ők üldözik a zsidóságot, hanem a zsidóság
