Irodalmi Szemle, 2004
2004/5 - Százdi Sztakó Zsolt: Megtérés (regényrészlet)
Százdi Sztakó Zsolt Megtérés Részlet az „Elbeszélések könyvéből” Nyugtalanul hánykolódott az ágyában, mintha sötét alagútba tévedt volna, mellette pedig gyorsvonat száguldana el őrült tempóban vége nincs szerelvényt húzva maga után, aminek az ablakai ki vannak világítva, és mindegyik ablakban egy-egy szörnyűséges kép villan fel. Egy kés, ami lesújt, de a mozdulat nem ér véget, mert máris egy véres csonk látható, ami valamikor egy emberhez tartozhatott, de hogy kéz vagy láb volt-e, azon már nincs idő gondolkozni, mert máris egy halálra rémült arc tűnik fel, az undor és a rettegés egyfajta vegyülete, a száj sikolyra nyílik, de mielőtt felhangzana a sikoly, a kép újra vált... Mint filmkockák egy horrorfilmből, amit a tébolyult rendező úgy vágott össze, hogy összefüggéstelen képek halmaza legyen az egész film, a néző fantáziájára bízva, hogy a káoszból megkomponálja a maga történetét. Szeretett volna felkiáltani, hogy elég, hagyják abba a vetítést, hányingere volt, és szeretett volna kiszaladni a moziból, mert érezte, hogy rögtön kiadja mindazt, ami a gyomrában van, de valami mégis odaszegezte a székhez. Mint azokon a vasárnapi matinékon gyerekkorában, amikor a gyerekeknek nevelő célzattal különféle mozgalmi filmeket vetítettek, és ő már nagyon unta ezeket a többségükben szájba rágós előadásokat, de az apai tekintély súlya mégis a gravitációnál százszorta nagyobb erővel szegezte oda a székhez... A kis csapat csendesen poroszkált a damaszkuszi úton. Vezetője harminc év körüli szikár férfi, akinek az arca valami titokzatos kór nyomát hordozta magán, a- mit talán egy alexandriai bordélyban szedett össze, valami núbiai rabszolgalánytól, mikor a rabbiiskolábói kikerülve az ottani testvéreknél töltött néhány hónapot. Azóta a kedélyállapota is állandóan mélyponton van, és még a legfinomabb ételekben is csak turkál, de hiába fordul a legkiválóbb doktorokhoz, egyik se tudja meggyógyítani. Az egész világot az ellenségének tekintette, mert az hiába ragyogott a szivárvány összes színében, ő csak szürkében volt képes látni mindent, és hiába illatozott bódító illatokban, ő csak a bűzös kipárolgást érezte, és ha véletlenül el is jutott hozzá valami ezekből a csodás illatokból, az még inkább felbőszítette, mert arra a valamikori szajhára emlékeztette, az ő testének illatára, akit minden bajáért okolt, és ezért nyomban bűnt kiáltott. Ezért gyűlölte hát a világot, de legeslegjob- ban a keresztényeket gyűlölte, mert valami rejtélyes oknál fogva őket okolta a betegségéért. Hiszen nem ők-e a zsidó vallás legnagyobb ellenségei? Nagyobbak
