Irodalmi Szemle, 2004
2004/4 - KITÜNTETETTEK - Pomogáts Béla: A tudós költő
KITÜNTETETTEK kerülje a határőrök gyanakvó tekintetét. 1949-ben, midőn kezdetét vette a szlovákiai magyarok emberi jogainak helyreállítása, és megnyíltak az első nemzetiségi iskolák, ő is hazatért. Rimaszombat régi protestáns iskolájában, majd a komáromi bencések volt gimnáziumában végezte tanulmányait. A komáromi „alma maternek igen nagy szerep jutott az ötvenes évek elején: mozgalmas diákéletével, igényes tanáraival és közösségi pedagógiájával a szlovákiai magyar szellemi élet e- gyik erjesztője volt. Itt tanított Turczel Lajos, a későbbi pozsonyi professzor, és itt tanultak a kisebbségi irodalom derékhadának későbbi képviselői: Tőzsér mellett Zs. Nagy Lajos, a költő és Koncsol László, az esszéíró. A komáromi éveket Pozsony követte, a Komensky Egyetem bölcsészeti kara és a szlovákiai írószövetség magyar tagozata, ahol az idősebb mesterek mellett az iljú egyetemi hallgató is szót kapott. Majd egy falusi közjáték után - amelynek során az alakuló személyiség a néptanítói pályán próbálgatta a maga erejét - ismét főiskolai évek: a pozsonyi Pedagógiai Főiskola magyar-szlovák tanári szakán. A gömöri falu szülötte most lett igazán városlakó, a növekvő, fejlődő Duna-parti városban és a kisebbségi irodalom műhelyeiben: az Irodalmi Szemle szerkesztőségében, a magyar könyvkiadó műhelyében, az egyetemi oktatásban találta meg a maga helyét és szerepét. A helykeresés persze nem volt egészen gondtalan. Belső válságok, kudarcok és megtorpanások jelezték, hogy a költő útja milyen kényszerű kanyarokon és kitérőkön át vezet célhoz. A versek is jelzik ezeket a belső válságokat, kudarcokat. Jelzik, inkább mégis palástolják; Tőzsér Árpád mindig a viharzó indulatokat lecsendesítő bölcs összhang kifejezésére törekedett. Érezhetően a feloldás költője, nem a belső küzdelmek túlságos retorizálásáé. Maga mondja: „én (...) kezdettől fogva klasszicizáló alkatnak éreztem magamat, aki a bonyolultat, a zsúfoltat is ösz- szefüggéseiben, világos rendszerekben igyekszik felfogni. Ezt a törekvésemet u- gyan időről időre eltakarhatták a kitérők, a kísérletek (a prófétadühök, a kárhozott- ság versei, a metagenezis kultusza, stb.), de búvópatakként a legelrugaszkodottabb verseimben is ott van a rendszerteremtés szándéka.” Ez a rendszerteremtő szándék, ez a klasszicizáló alkat érvényesült költészetének késői (az elmúlt évtizedben kialakult) világában is. Ezt ma már a magyar „posztmodem líra” nagyszerű teljesítményeként látja az irodalomkritika. A Tőzsér Árpád által kialakított „posztmodem” költőiség, mondhatnám így is: „posztmodern” költői személyiség abban mégis eltér a „posztmodem” hagyománytól (mert ma már létezik ilyen hagyomány is!), hogy sohasem relativizálja a személyiség integritását, nem bizonytalanítja el a szöveg jelentését, és nem szakít azzal a hagyományosabb felfogással, miszerint a szellemi értékeknek valóságos jelentősége és a költői világképnek belső koherenciája van. Tőzsér Árpád ma is őrzi a maga korán kialakított eszmei értékeit, költői személyiségének kisebbségi és ugyanakkor európai identitását. A Kossuth-díj most ezt a költői-eszmei minőséget ismerte el. Pomogáts Béla
