Irodalmi Szemle, 2004
2004/3 - Duba Gyula: Hangulatok
Duba Gyula Hangulatok Őszi gondolatok Bár a gondolatokat az ősz sugallja, jó lenne, ha nem lennének borúsak, hanem fénylők és melengetők, mint a vénasszonyok nyara! Az ősz a hideg napok követe és fagyos idők előhírnöke, rideg nappalok és csikorgó jegek eljövetelét jelzi, de az embert jótéteményeivel is jutalmazza: gyümölcséréssel, borok forrásával, karácsonyi ünnep- várással. Mintha a természet az eljövendő nehézségekért földi javakat kínálna cserébe. Az otthon melegével teszi emberségesebbé a telet! Nem túl eredetien bölcselkedtem imigyen, miközben a városközpont felé tartottam és a Notre Dame temploma előtt egy gesztenyére léptem. A kicsiny barna golyó elgurult talpam alól, kerek világos oldalát villogtatva barnán fénylett, makulátlanul tisztán és virgoncán, mint a farát dobálva menekülő őz, majd megperdülve kikötött a járda szélén. Rápillantottam, és lélekben felsóhajtottam: hát újra itt az ősz! A levegő kellemesen meleg, ragyogó a napsütés, a hatalmas gesztenyefák még zöldek, viselik lombjukat, tartják még leveleiket, de gyümölcseiket lassan elengedik. Néhány nap múlva tucatszám hevernek majd a járdán s lassan a sárgán pergő levelek is követik őket. De már az az egy is elindította bennem az emlékezést. A gesztenyék az ősz hírnökei, mint akár a szőlő. Alma és körte nyáron is van, virágok is nyílnak már tavasztól, a gesztenye azonban szeptember végén hull a fákról. Eszembe juttatta az ökörnyálat! A repülve vándorló fehér jelenségeket - koboldok vagy lidércek? - a fakult mezőség felett. Az arcomra tapadtak, ruhámra csimpaszkodtak, kelletlenül hessegettem őket, tépem és szaggatom magamról, nem szeretem az ökörnyálat! Haszontalan, tapa- dós fehérség. Ma szeretném, de már nincsen! Mert később megkedveltem látványukat, megmozgatták képzeletemet, amikor felnőve megtudtam, hogy minden szálon egy kis pók utazik. Az apró bátor kalandor nem tudja, hová tart, mégis útjára indul, mert ez viszont az ő törvénye, amelyet hűen betölt! Az ősz csúcspontja azonban a szüret! Gyereköröm és édes mulatság, különösen, ha nem esett az eső, és száraz, napos idő volt. Mialatt a felnőttek a tőkék közt hajlongtak, néha rosszindulatúan „pergett” az o- telló, a földről kellett felcsipegetni a szőlőszemeket, mi, gyerekek kedvünkre játszhattunk. Hajtóvadászatot tartottunk a mezőn. Furkósbotokkal mentünk a nyulakra, nagy fontos-kodva és nem gondolva rá, hogy úgyis eredménytelenül. Őszi gondolat lenne? Milyen fontoskodó még a gyerek, mennyire komolyan veszi játékait, s a világot s benne önmagát! Rajvonalban haladtunk a tarlókon és hereföldeken, hogy ha nyúl ugrana fel, bekerítjük. Kopár lucernaföldön haladtam, mikor magam előtt néhány lépésre, e
