Irodalmi Szemle, 2004
2004/3 - Bánki Éva: Az első szerelem (regényrészlet)
Bánki Éva szorongásom foglalta le. Miért nem fogadta el Káin áldozatát Isten, ha tudta, hogy Káin a visszautasítás után gyilkos lesz? Isten vagy nem elég jó, vagy nem mindenható, mondtam a megrökönyödött Lajos atyának, van a lelkemben egy hely, a- hol Miki mindennap végigcsinálja az összes ütközetet, de széttépi a gránát, mielőtt elaludnék és mielőtt a háború véget érne. Őt is annyira szeretted, kérdezte Lajos atya, nem, mondtam, én őt csak alig ismertem. Nekem csak ez a rossz humor esik rosszul, mondtam tréfálkozva, ezért zavaros a szívem. Pedig még nem is beszéltem Lajos atyának apuskáról, aki komikusán büszke volt, mielőtt a motorból kicsapó tűz elevenen megégette. Anyuska megdöbbenésére, Lajos atya túl érzékenynek tartott engem, és megtiltotta, hogy ministráljak a halottidézéseken. Amúgy is elfogytak a földben a halottak, nyár volt, jó termés ígérkezett, az első jó termés a háború óta, már senki nem volt kíváncsi Pista, Józsi vagy Bandi legutolsó kívánságára. Egyik nyári este volt, mikor a földekről már áradtak vissza a szekerek, és a kapuban már vártuk a bátyámét is, valamilyen balsejtelemből előlépett Bujdosó Károly. Hát Isten hozott, bátyám, kiáltott anyuska, de láttam, hogy a fekete ruha a- latt megfeszülnek az izmai. Amerikás Károly csak hümmögött valami köszönésfélét, visszacsapta a kalapját a fejére, és a bakon odakiáltott anyámnak, mondd meg Böbének, hogy Lajos fiamnak van szüksége rá, vasárnapra jöjjön vissza hozzánk. Anyuska elsápadt, belezokogott a zsebkendőjébe, nem a látogatás bántotta, hanem az, hogy Bujdosó Károly a nyílt utcán üzenget ilyen szemérmetlenséget. Mi jut az eszébe ennek a vaddisznónak, siránkozott a bátyámnak, két éve rám sózza a szukájukat, és mikor már beletörődöm ebbe, visszarendeli a lányt a házába. Szifilisze van Bujdosó Lajosnak, mondta a bátyám, és hogy az apja megvigasztalja, odalökné hozzá. Anyuska szörnyülködve keresztet vetett, és elővette a zsebkendőjét, hogy siránkozzon illedelmesen, én meg kettesével szedve a lépcsőket, felrohantam Böbéhez. Böbe már ágyban volt, de én elmondtam neki, hogy ő a legjobb, ő a legszebb, majd keresek annyit az írásaimmal, hogy házat vegyek, felajánlottam a rám jutó húsz holdat, a tizennégy évemet és a szívemet. Kedves volt hozzám, míg én sírtam és fogadkoztam, a nadrágomon keresztül simogatni kezdett. Majd egy író felesége leszel, Böbe, mondtam, és igyekeztem elkapni a kezét, hogy megcsókolhassam. Ne csinálj magadból ekkora bohócot, hallottam a nyitott ajtóból a bátyámat. Kelj ki az ágyból, Böbe, és beszéljük meg, mondta Béla határozottan, te pedig ne sírdogálj, szólt rám, a költészet ráér, Párizs ráér, inkább szedd mielőbb ösz- sze magad. Böbe magára kapta a szoknyáját és a kendőjét, de én ragaszkodtam hozzá, hogy kézen fogva lépjünk a bátyám szobájába. Mint Rómeó és Júlia, nevetett a bátyám, nem kéne szórakoznod, Böbe, egy tizennégy éves gyerekkel. Böbe pillantása kacéran odavágott a bátyám szemébe. Hazavárnak a Bujdosók, hát nem tudtad? Böbe arcát elöntötte valami vad öröm, és úgy rázta meg a fürtjeit, ahogy az első este Károly bácsi karjában, a Bujdosó házban, még fel se tudta fogni, de örömében felugrott, visszaült és boldogan igazgatta a szoknyáit. De ne örülj ennyire, mondta a bátyám, halottnak hívnak haza, Bujdosó Lajos betegséget kapott, aki ve
