Irodalmi Szemle, 2004
2004/3 - Bánki Éva: Az első szerelem (regényrészlet)
Bánki Éva Az első szerelem (Részlet az Esőváros című regényből) De bármiként is döntöttek a nagyhatalmak, bármennyit is alkudoztak titokban vagy nyilvánosan, Csák Böbe semmiképp se lehetett az enyém. Bujdosó Feri úgy élt nálunk Böbével, mint a feleségével, de néha beosontam hozzá, lesimítottam a takaróját, megsimogattam a vállát, megkértem, bontsa ki a coplját. Leülhettem mellé az ágyban, ilyenkor a haja, mint valami sötét, jótékony felhő, ráborult az arcomra. Na de, Imike, kuncogott Böbe, Feri csak az istállóhoz ment ki, akármelyik pillanatban itt lehet. Tudtam, hogy az ilyesmi nem a pillanaton múlik, hanem a tizenhárom évemen, anyuska rosszallásán, és leginkább Bujdosó Feri gavallér ajándékain. Feri, mint egy nagygazda elsőszülött fia a nehéz időkben is rendelkezett bizonyos pénzeszközökkel, Böbének szalagot, tükröt, álmoskönyvet vett, nagy mamlasz ez a fiú is, mondta Berta néni anyámnak, mikor Feri a sok-sok apróságot odaborította Böbe lábaihoz. Én csak a költészet fegyverével szánhattam harcba, a Csókasszonyhoz írott verseimmel (Böbe még egyszer sem csókolt meg), egy kis kék selyemdarabbal, ami anyuska öltöztetős Máriájának túl hosszú lett, és évek óta ott lapult anyuska szekrényében. Még el se kezdtem az igazi Wilson Mestóban játszódó regényemet (robbanómotorok, kiderítetlen gyilkosságok, összeesküvések), mikor a bátyám Angolkönyve már tele lett szerelmes versekkel. A latin költeményekben Bujdosó Anci nemes tartását, hajkoronáját és római erényeit dicsértem, szimbolistának képzelt verssoraimat pedig - korszerűtlen módon - a CSAK BÖBE NEVÉRE ajánlás fűzte össze. Nagymegyer a szerelem városa lett, megáldottam költeményeimben azokat a honfoglaló törzseket, akik a tavak, hőforrások, lápok közé telepedtek, hogy megszülessenek a múzsák, Magyarország legszebb lányai. Pannónia földjén, írtam, és rémülten abba is hagytam a költeményt. Mielőtt visszamentem volna ősszel a líceumba, anyuska megtalálta szerelmi zálogaimat, a verssorokkal teleírt papírdarabkákat Böbe kamrájában. Milyen pap leszel, egy szukához írsz verseket, kiabálta, és én csak hallgattam, ahogy a cselédek füle hallatára szememre hányja aljasságomat, a csalódást, amit a sírgödrökben heverő, de bennem ott is megbízó ősöknek okoztam. A gyerekek tiszta lelke a mi egyetlen jövendőnk, hirdette a szószéken Lajos atya minden vasárnap. Ugye nem bírsz magaddal, kérdezte csendesen a pap előtt anyuska, és én nem válaszolhattam, csak lehajtottam a fejem. Már réges-rég kidobtam volna azt az átkot a há
