Irodalmi Szemle, 2004
2004/3 - Z. Németh István versei (Holdibál, Triatlon, A festő álma, Egy erkölcsös szilveszter)
Németh István versei szólnak, formában vannak ma mind a szférák, hintázol lassan, s füldebe súgják: az üdvnek hurkán- hiába fogynál kilót vagy százat - dehogyis férsz át. (Az évekre kivetett háló alatt, a témaként megírt száműzetésben, egy valódi fehér bőrfotelben keserű gittet rágva, eltakarva falakkal, vékonyan, a belső láz csak nem változik.) A festő álma Ha elmozdul ajég a vászon sarkain, ölelkezni vágyik mennyi nedves láng. Indát köp a föld, s egy varázsütésre harci indulót fúj pár trombitavirág. Megrohamoznak ismeretlen spórák, szívárnyék pörgeti minden okkerét. Barackízű nyár szele táncolgat a tarlón, ha úgy nézem: rács, ha így: malomkerék. És az elme láthatárán lenyugvó naphalak közt felragyog az ultramarin! Átcsap az égen, s úgy tör az űrbe, mint az imádság háborús napok hajnalain. Aztán a vörös ordítás lecseppen, megfojtja a fákat, a vizeket, a fényt. Széthordják a lányok szemükben a kormot, s nem jön el az üdv, az édes, megígért. Egy erkölcsös szilveszter Felköszönt egy basszusfutammal az egyre jobban megrogyó alkony, bíbor halak a nyelved alatt, géphegedűktől habzik az éjfél, faragott fatálon csokitörmelék.
