Irodalmi Szemle, 2004
2004/2 - Tisztelgés - Szeberényi Zoltán: Koszorú helyett (Zalabai Zsigmond halálára)
Koszorú helyett nemzedéktársai közül, s merész általánosításai, tudatossága, széles körű szakmai tájékozottsága és főként elemzőkészsége révén hamarosan irodalomkritikánk e- gyik hangadója, szinte viszonyítási alapja lett. A kezdetben szokatlanul széles horizontú kritikai-irodalmi érdeklődése az évek folyamán fokozatosan saját nemzedéke és a még később születettek munkásságára koncentrálódott. Erről a témakörről mindmáig ő mondta a legtöbbet, a legidőtállóbbat. Zalabai párját ritkítóan tudatos, célratörő, tágas horizontú, kérlelhetetlennek mutatkozó kritikus volt. Irodalmunk története folyamán nála tapasztalható először, hogy gondolatrendszerébe, kritikai fegyvertárába, módszeres eljárásaiba, az egész műelemző gyakorlatába szervesen beépültek az időtálló magyar hagyományok mellett az orosz formalista iskola, az angol-amerikai szakirodalom, az ún. nyitrai iskola stb. eredményei. Eszköztárának, alapfogalmainak kialakításában a cseh Mukarovský, Josef Hrabák, Jiŕí Levý, a szlovák František Miko, Vincent Šabík, Milan Rúfus és mások nyomdokain haladt. Tájékozottságáról írásai gazdag hivatkozási apparátusa mellett kritikusi öntudatának határozottsága, magabiztos ítélete és irodalomszemléletének korszerűsége is tanúskodik. Már az első kritikai gyűjteményében -A vers túloldalán (1974) - a befutottak határozottságával és a pályakezdők merészségével fogalmazta meg „ars criticáját”, melyet azóta szinte minden róla szóló írásban idézni szoktak, de érvényességének lényege nem halványult. Az akkoriban (hatvanas-hetvenes évek) még feltétlen tekintélynek számító Fábry Zoltán nyomába szegődve, az általa tört csapást bátran és alaposan kiszélesítve, modernizálva szögezte le: „A jövő útja, ha egészséges, erős irodalomkritikát akarunk teremteni, egy olyan szintézis felé kell hogy vezessen, amelyben a Fábry-fé- le valóságérzék és etikai érdeklődés egyensúlyba kerül az esztétikai elemzéssel, az irodalmibb, műközpontúbb gondolkodással: egy olyan kritikai eszmény felé, amelyben a »valóságirodalom« és az »irodalom valósága« fogalmak nem dilemmát, hanem egy és ugyanazon dolog dialektikus egységét jelentik.” E kritikai eszmény megvalósítására második kötetében — Mérlegpróba (1978) - adott következő példákat. Kötetének írásait az alapos elméleti tájékozottság és a müformák, a műhelyproblémák iránti fogékonyság, a korszerű elemző eljárások erősödése jellemzi. Különösen a költészet műfajaiban, a líra modern és posztmodern változataiban otthonos. Többnyire gazdagon, filológiai alapossággal illusztrált, világos és olvasmányos okfejtéssel kalauzolja olvasóit a költészet rejtelmeiben. írásainak szellemi izgalma magával ragadja olvasóit, szinte társszerzőivé avatja őket, hogy közösen avathassák művészi élménnyé a felfejtett költői üzeneteket. Személyiségének jelenléte és bélyege minden írásában fellelhető, soha nem rejtőzik a tudori álarc, a scientista fontoskodás és nagyképűség alibizmusa mögé. Szemlélete leplezetlenül műközpontú, de a szociológiai és etikai szemléletet sem hagyja figyelmen kívül, egyáltalán nem a modernnek vagy posztmodernnek nevezett irányzatok művelőinek, hithű apostolainak szenvtelenségével, tüntető kívülállásával, az értékelés oroblémáinak, kockázatának megkerülésével közeli a műalkotásokhoz.
