Irodalmi Szemle, 2004
2004/12 - NYELV ÉS ÉLET - Jakab István: Szórendszerkesztési tanácsok tollforgatóknak
NYELV ÉS ÉLET mégsem zavar bennünket a jelzett szó és a jelzői mellékmondat összefüggésének megtalálásában. Nyilván rosszallóan vennénk tudomásul, ha bárki is ezt a szórendet erőltetné csak azért, hogy a jelzett szó és jelzői mellékmondata egymás mellé kerüljön: A tolvaj felgyújtotta az udvarban levő disznóólát - amelyben három sertés volt - is. Simuló hozzátoldó kötőszó a sem (se) is, mégsem merném azt tanácsolni, hogy használatakor mindenkor hasonlóképpen járjunk el a szórendi hely megválasztásában, mint az is kötőszó esetében tettük. Nem, mert a sem (se) kötőszónak — simulékonysága és hozzátoldó szerepe mellett - tagadó (tiltó) jellege és szerepe is van. Pl.: László nem vett részt az értekezleten, a kollégája sem tudott elmenni. A sem ilyenkor az állítmányi tagadószót is helyettesíti. Jelentése ugyanis egyesíti magában az /s-nek és a nem-nek az értelmét (kollégája is nem tudott elmenni). Bár szórendi szempontból szabályos, értelmileg homályosnak érezzük ezért az ilyen mondatot: „Nem elég nedves a talaj, a rét füve sem - amely megsárgult a nagy melegben - harmatos.” Tanácsosabb hát közelebb vinni az állítmányhoz a sem kötőszót, hiszen a tagadó jelentésmozzanata tulajdonképpen arra vonatkozik: Nem elég nedves a talaj, a rét füve - amely megsárgult a nagy melegben - sem harmatos. Még tanácsosabb ennek a szórendi megoldásnak az alkalmazása a se tiltó kötőszó használatakor. Pl. ebben a mondatban: „Ne menj közel az oroszlánketrechez, s a gyereket se - aki még tapasztalatlan - engedd oda!” kevésbé világos a felszólítás (tiltás), mint ebben: Ne menj közel az oroszlánketrechez, s a gyereket - aki még tapasztalatlan - se engedd oda! De ha az állítmánynak külön tagadó- vagy til- tószava van, akkor állhat a sem vagy a se a közbevetés előtt (saját főneve után): Ne engedd a gyereket se - aki még tapasztalatlan - közel az oroszlánketrechez! 2. A névutó szórendi helye a közbevetést tartalmazó mondatokban A névutó jellegzetes és különös eleme nyelvünknek. A körülöttünk használatos nyelvekben hiába keresnénk, azokban ugyanis általában elöljáróval - idegen nevén: prepozícióval - fejezik ki a határozói viszonyt; ezt helyezik a névszó (főnév) elé, amelyet határozói szerepben akarnak használni a mondatban. A magyar azonban ragozó nyelv: toldalékot, ragot illeszt az ilyen főnév után. A szlovák do školy kifejezést így fordítjuk magyarra: iskolába. A ragot egybeírjuk a főnévvel, amelyhez tartozik. De a magyarban a ragozáson kívül más módja is van annak, hogy egy-egy főnév határozói szerepet kapjon, mégpedig az, hogy névutót teszünk utána. A névutó hangalak szempontjából önálló szó, önálló jelentése azonban nincs; csak egy határozói viszonyjelentés-mozzanattal toldja meg az előtte álló főnév jelentését, így a két szó együtt alkot valamilyen határozót. A pad alá, pad alatt, pad alól helyhatározói szerepű, a szerda óta időhatározói, a szél miatt okot, a tanulás végett célt fejez ki; stb. A névutó jelentése és nyelvi szerepe tehát leginkább a határozóragéhoz hasonlít. Külön szó ugyan, de rendszerint hangsúlytalanul követi fő
