Irodalmi Szemle, 2004
2004/12 - Motorcza Gyula: Távoli szerelem
Motorcza Gyula Landíni a szólistákat vörösborral jutalmazta, akik olaszul köszönték meg az alezredes gesztusát. Ezen Landíni meglepődött és angolul kérdezte a művészeket hogylétükről, akik e nyelven válaszoltak. Szabó vezérőrnagy nyugtatta meg olasz barátját, hogy ebből is láthatja, a magyarok milyen művelt, finom emberek. Nem úgy, mint a harmadik szövetségesük, akik csak németül beszéltek, illetve jobbára ordítottak. Az ünnepi vacsora hajnalig tartott, ki-ki vérmérséklete szerint érzékenyült el, voltak csendes és harsányabb csoportok, de olyanok is akadtak, akik könnyeiket nyeldesve gondoltak távoli szeretteikre. A szenteste a fronton is ünnepi, legfeljebb mosoly helyett fátyolos tekintetet ébreszt. A mediterrán olaszok viselték legnehezebben az orosz front viszontagságait. A hideg tél, a mostoha körülmények depressziós tüneteket produkáltak a hadsereg tagjain. Már 1942 októbere óta állandó mehetnékük volt. A szilveszteri meghívók az olaszok voltak, nyolcvan-száz magyar, német, o- lasz tiszt vett részt az 1942-es óévbúcsúztatón a hadtestparancsnokságon Podgomoje közelében, egy volt kultúrházban. Az olasz vendéglátók igazán kitettek magukért. A latin ízlés ilyen szánalmas körülmények között is csodára képes. Díszített asztalokon étel- és italkülönlegességek tárháza sikkesen, elegánsan tálalva. A karácsonyi magyar zenekar volt az egyetlen, amit kölcsönkértek az olaszok. A németektől - és erre kínosan ügyeltek az itáliai tisztek - még egy szöget sem igényeltek. Lenézték, megvetették a vircsaftjukat, az unalmas ételeiket, a buta sörüket. A magyarokkal - talán borszeretetük vagy más végett - jobban szót értettek. A harci kedvük is azonosan szerény volt. A szilveszteri mulatság pompás volt, már amennyire az lehet egy ünnep asz- szonyok nélkül. Virradat körül többen hangos zokogással darvadoztak az asztalra borulva, mintha megérezték volna, hogy utolsó évükbe léptek. Az olaszok és a magyarok voltak a leginkább letargikus állapotban. A németek magabiztosan néztek a jövőbe. Vagy tán az sem volt kizárható, hogy a mindig jelenlévő „SS-” és „SD-” tisztek miatt voltak ennyire derűlátók? Ki tudja? Mindenesetre az elkövetkező hetek eseményei az óvatos olasz, magyar prognózist igazolták. A pontos felderítési adatokkal rendelkező Landíni alezredes arról tájékoztatta Szabó tábornok barátját, hogy az oroszok hatalmas páncélos és tüzérségi erőket vezényeltek a Donhoz. A Vörös Hadsereg öt, néhol hétszeres túlerőben van, ami döntő jelentőségű lesz a januári orosz offenzíva alkalmával. Landíni említette, hogy neki az ezredesi előlépéshez szükséges frontszolgálathoz elegendő idő szerinte letelt, ezért január 20-ával Rómába helyeztette vissza magát. Szabó tábornok egyetértett vele, mi több, ha nem néhány hete lenne itt, ő maga is menne haza vagy legalább hátra Kijevbe. Abban is megállapodtak, hogy a háború döntő ütközetek előtt áll és kétséget kizáróan az oroszok vannak fölényben.
