Irodalmi Szemle, 2004
2004/12 - Deák Katalin: Prága és a (cseh)szlovákiai magyar irodalom
Prága és a (cseh)szlovákiai magyar irodalom közvetlenül hatással volt, és akik intenzíven foglalkoztak az interpretációjával. Szegedy-Maszák szerint65 különösen a korai szépprózai művein érezhető a német expresszionizmus, de főként Kafka hatása. A Panaszkönyv (1919) című kötetében megjelent Sokan vagyok Az átváltozást idézi fel „az elbeszélő személyiségének felbomlása, és önmagától elidegenedése” által. És bár Márai évekkel később fiatalkori „mesterétől” is elhatárolódott annak „modorossága” miatt, Föld, Föld! című memoárjának bizonyos részeiben ugyancsak a kafkai világra ismerhetünk rá.66 Térjünk azonban vissza a (cseh)szlovákiai magyar irodalomnak azokhoz a képviselőihez, akik területileg is a tárgyalt kontextushoz kötődtek/kötődnek! A második világháborút követően, az 1945 és 1948 közötti években a (cseh)szlovákiai magyar kultúra, irodalom teljes némaságra kényszerült. Az írók egy része a háború áldozatául esett, mások elhagyták az országot, a maradók viszont hosszú időre hallgatásra voltak ítélve. Az irodalmi próbálkozásokat maga alá gyűrte a sematizmus, a- mely alól csupán a hatvanas évek első felében sikerült úgy-ahogy kiszabadulni (elsősorban Tőzsér Árpád Egy szemlélet ellen című, 1963-as vitaindító glosszájának köszönhetően67). Ha csupán a prózát nézzük is, meg kell állapítanunk, hogy „a sorait újrarendező (...) csehszlovákiai magyar irodalomnak sokáig szinte alfélé egyszemélyes intézménye Fábry Zoltán lett”68, aki a már említett „vox humana” elve mellett valami „irodalmon túli szándékot” is megkövetelt az irodalomtól, szerzőtársaitól. Az ún. „valóságirodalom” híveként éppen ezért főként olyan példaképeket állított maga elé, akik mára már jobbára teljesen elfeledett íróknak számítanak, ami által bizonyos szempontból „kritikusi telitalálatai is értéküket, jelentőségüket vesztik”69. Vonatkozik ez a Franz Kafkával kapcsolatos, 1925-ben megfogalmazott véleményére is, amelyben „az új próza egyik legszebb kristályosodásának” nevezi ugyan az írót, akinek a halálával nagy veszteség érte az „emberirodalmat”, ugyanakkor megjegyzi, hogy bár a történelem úgy hozta, hogy Kafkával ugyanannak az országnak a polgárai lettek, mégis hatalmas távolság választja el őket egymástól.70 Tovább vizsgálva a (cseh)szlovákiai magyar irodalom történetének alakulását megállapíthatjuk, hogy a felvidéki magyar művelődés viszonylag stabilnak tekinthető szerkezete hozzávetőleg 1958-ra kristályosodott ki.71 Ekkorra már többé- kevésbé rendeződni látszott a magyar kisebbség helyzete is a „hontalanság éveihez” képest. Nem véletlen, hogy éppen ebben az évben indult útnak a felvidéki magyarság első irodalmi folyóirata, a már említett Irodalmi Szemle. A folyóirat több szempontból is nagy jelentőséggel bírt, hiszen amellett, hogy bemutatkozási lehetőséget, illetőleg a továbbiakban biztos fórumot jelentett a (cseh)szlovákiai magyar írók és kritikusok számára, arra is alkalmat adott, hogy az olvasók kapcsolatban maradhassanak az anyaországbeli irodalommal. Emellett fontos megemlítenünk, hogy az Irodalmi Szemle a fordításirodalomnak is tartós bázisává vált, akár a költészetre, akár a szépprózára gondolunk. Ez a tény amiatt is nagy jelentőséggel bírt, mivel a folyóirat elsősorban a műfordítások által volt képes kapcsolatot kiépíteni és fenntartani a cseh és a szlovák irodalommal.
