Irodalmi Szemle, 2004
2004/12 - Pomogáts Béla: Az irodalom, mint etika
Az irodalom, mint etika / semmise.” A lázadás valójában a távoli jövendőben nyeri el igazolását és elismerését, az utódok fogják igazán értékelni az áldozatot: „Gondold el! Hogyha lázadsz, jövendő / fiatal koroknak embere hirdet / s pattogó hittel számot ad életedről; / számot ad és fiának adja át / emlékedet, hogy példakép, erős fa / legyen, melyre rá- kuszhat a gyönge növendék!” A Kortárs útlevelére az első nagy összefoglalás Radnóti kötészetében, amely belső átéléssel, jelentős evokatív erővel hirdette meg a tevékeny ellenállás gondolatát. Tragikus költemény, hiszen érzékelteti, hogy a küzdelem, már ami a költő személyes sorsát illeti, nagy kockázattal, sőt valószínűleg végzetes következményekkel jár. A végső jóvátételt a közösségtől várja, minthogy biztosan érzi, hogy az ország és az emberiség túl fogja élni a rázúduló történelmi csapásokat, és majd vállalni fogja a költő hagyatékát, fel fogja ismerni áldozatának jelentőségét. Az egyéni tragédia történelmi és közösségi feloldása jelenti a vers katartikus erejét, mint majd az életutat összegző későbbi nagy költeményekben, amelyek Ady vagy József Attila módjára maguk is a történelemhez, a jövőhöz, az emberi közösséghez nyújtottak be igazságkereső fellebbezést.
