Irodalmi Szemle, 2004
2004/2 - Varga Imre versei (Valóság, Mondható viszonylatok)
Varga Imre versei Van úgy: álmunkban tudjuk, hogy álmodunk. Ez megint vélemény lett volna csupán, ragaszkodás a személynyi méretű, korlátolt igazunkhoz. Mert persze az álom is valóság, és a valóság is csak csalóka ábránd, ha minden dolgok teljességéből csak a magunk korlátoltsága, ami látszik. Ha boldogtalanságunk gyógyírja a ráevés lesz, lelki szűkösségünket jelzik testünk fölöslegei. Bár csak egyetlen mozdulatunkban, az ízben, a testtartásunkban éber jelenléttel lennénk, átélve, hogy a kozmosz ízlel mivelünk, így ízesülvén a végtelen testbe! Ha nem haszonelveink hálójában vergődne az újhold, kiderülne, hogy mit valónak véltünk, mind, mind káprázat volt eddig. Bár most ugyanaz, mégis más lett. A felismert gyengeség erőt ad. De hát ezeket leírták, elmondták mások. A szó kevés, és minden okítás túlzás, tehát fölösleg. Nézzük csak az ibolyás tisztást, engedd el magad, gondolataid! Megéled a kimondhatatlan. Mondható viszonylatok A hullámzás ami ebben a sorban létezik-e? Vagy csupán vízre írt csalóka kép. * Kinek lábnyomai itt a betűk? Rókáé madáré tiéd? Az üres lapon akárki áthaladhat-e? * Belémerülni - s mindjárt fölébe jutsz. Megismered. így eltűnik. * Ami szól általam, megnyilvánulatlan. A csendem az, szók-köze-tér. * Ami van: igazságom fele, a másik: ami nincsen. Úgy ragadom meg, hogy elengedtem.
