Irodalmi Szemle, 2004
2004/11 - MARGÓ - Vörös Ilona: Fürge, Rigó (életképek)
MARGÓ A fejét magasan tartotta, pofáját leszegte, talán tudatosan parádézott, s párja kénytelen volt mozdulatait követni. A fürdőt toronyirányt, mezei úton céloztuk meg. így rövidebbre sikeredett az út, a lovaknak jobban esett a járás, nekünk pedig szebb volt. A mező virágai, az erdő hűvöse és jó illata, a sok-sok madár, lepke, itt-ott megugró vad. Nem győztünk a természet szépségeiben gyönyörködni, annak ellenére, hogy mind ez nekünk, a természet közelében élőknek, szinte naponta adva volt, s oda is Rigó vitt minket. A fürdőbe érkezve, elsőként a szállásba álltunk be. A lovakat apám leszerszá- mozta és a kocsiderékhoz kötötte, időnként megetette, megitatta. Szüléinkkel megvásároltuk a fürdőjegyeket, és felfedezőútra indultunk. A parkban nagy kerti lugas állott. Itt asztalok, székek voltak, kellemesen megreggeliztünk. A lugas másik fele képezte a táncteret, ahol délután már szólt a zene, ezt is tervbe vettük nagylány nővérem kedvéért. Felkerestük a forrás kútját is, ahol majd hazaindulás.előtt feltöltjük az üvegeket. Jó volt így együtt mindent körbejárni, a szerény és kis lehetőségeknek nagyon örülni. Közben kinyitott a fürdő. Itt gyógyhatású kádfürdőt lehetett venni. Mi gyerekek egyszer fürödtünk, élveztük a fura barnás, kissé buborékos vizet. A szüléink ismételt fürdőre is jelentkeztek, de közben szünetet tartottak. Mivel ragyogó idő volt, így felmentünk a várhegyre, ahová szerpentines gyalogút vezetett. Jó kilátás nyílott a környékre, élvezettel szemlélődtünk. Leérve, szüléink újra fürdőt vettek. Mi addig nélkülük a parkban sétáltunk, aztán a sétány lócájáról figyeltük a közben megsokasodott vendégsereget, majd a falu utcáján nézelődtünk. Azt vettük észre, hogy a helybelieknek mi vagyunk a vendégek. Erre az alkalomra édesanyánk gondosabban ügyelt öltözékünkre. Ez tűnt fel az ottani gyerekeknek, ezért néztek hosszasan minket. Délután már együtt ment a család zenét hallgatni, táncot nézni. A nővéremet többször is táncolni vitték, nagyon boldog volt. Közben megvacsoráztunk, s lassan útra keltünk. Rigó hazafelé is parádés lépésekkel vitt bennünket. Azután újra jöttek a hétköznapok. Nekem az iskola, apáméknak Rigóval együtt a munka. Már benne jártunk az őszben, az utcán tócsák csillantak a bágyadt napsütésben. Iskolából igyekeztem haza, mikor kocsizörgést hallottam, majd a nevemen szólított egy ismerős hang. Andris bácsi volt, apám testvére. Azt mondta: - Mondd meg otthon, hogy apukád később jön haza a fuvarból. Baj érte a Rigót, szegény elpusztult. - Aztán a kocsi zörögve tovább haladt. Engem a hír villámcsapásként ért, szinte megbénultam. Nehéz volt elhinni, hogy Rigó nincs többé. Lassú léptekkel mentem haza. Két dolog miatt voltam bánatos. Az egyik, a már ismert valóság, hogy Rigó elment. A másik, hogy ezt a szomorú hírt hogyan közöljem anyámmal. O nem volt olyan erős természetű, mint én, lám, most sem sírok, csak a lelkem sajog. Ám anyukám olyan fájdalmasan tud sírni... Már a kapunk elé értem, a házunk ajtaja nyitva lehetett, mert kihallatszott édesanyám és nővérem vidám éneke. Nagyon megörültem. Úgy gondoltam, ha baj lenne Rigóval, nem énekelnének,
