Irodalmi Szemle, 2004

2004/11 - Deák Katalin: Franz Kafka a cseh irodalomban (1) (tanulmány)

Kafka a cseh irodalomban

Visszatérve, Kautman19 szerint a „kafkai szorongás” más íróknál is megjelenik (pl. František Halasnál, V. Ŕezáčnál, M. Hamisnál), a legkifejezőbb módon azonban Jirí Orten költészetében érhető tetten, aki „életével szinte szóról szóra megjeleníti mindazt, amit zseniális módon Kafka előrelátott, megjósolt. Orten költészetében a Kafkánál még ismeretlen bűn (a fasiszta fegyverek alakjában) konkretizálódik.” (73.)

A felsorolt, Kautman által is „valós vagy vélt” jelzővel illetett összefüggések feltárása után az előadó arra a következtetésre jutott, hogy Kafka és az említett írók művei között „mindenekelőtt eszmei és esztétikai problémák párhuzamáról van szó, amit valószínűleg szociális környezetük, életfeltételeik, sorsuk és különleges tehetségük hasonlóságaival magyarázhatunk.” (74.)

S hogy miért volt fontos ilyen részletekbe menően végigkövetnünk Kafka hatástörténetének „marxista-leninista nézőpontú” áttekintését? A válasz egyszerű: Kautman összefoglalójában világosan kirajzolódnak azok az okok, amelyek miatt a hatvanas évek elején Kafka életműve újra a köztudatba kerülhetett. Kautman a következőképpen foglalja össze ezeket: „...Kafka ma is aktuális. Amennyiben életművét úgy értelmezzük, hogy az az emberi kapcsolatok dehumanizálódása ellen vívott harcra való felhívás, akkor hatását üdvözölnünk kell, s ez esetben besorolható kulturális örökségünkbe is.” (74.)

Míg tehát a harmincas évek környékén Kafka prózájából elsősorban az identitás- vesztés/-keresés és a bűntudat érzése szűrődött át a cseh irodalomba, addig a hatvanas évekre ezeken túl inkább a „Kafka, mint a fasizmus jelentette fenyegetés vátesze” (mai szemmel irreális) elképzelés vált elsődleges jelentőségűvé. Ez javarészt természetesen a korszak társadalmi-politikai berendezkedésének az irodalomról folytatott diskurzust is meghatározó/alakító hatásával magyarázható. Ugyanakkor a felvázolt Kafka-kép kialakulásában talán az is közrejátszhatott, hogy a második világháború borzalmainak kontextusából az addig „nehezen olvasható” művek immár könny(ebb)en értelmezhetőnek tűn(het)tek, a ráismerés élményével ajándékozva meg a korabeli befogadót.

A hatvanas évek kritikai realista irodalomfelfogásáról beszélve legalább egy rövid kitérő erejéig feltétlenül meg kell említenünk Lukács György nevét. Érdekes módon a korszak legjelentősebb hatású irodalomtudósa egészen másként vélekedett a Kafka-életműről, mint ahogyan azt fentebb idézett cseh kortársainál tapasztaltuk. Lukács20 óva intett attól, hogy Kafka szövegeit „a fasizmus ördögi világáról alkotott képként” olvassuk. Véleménye szerint Kafka „prófétikus” szorongásában „az ósdi Habsburg-monarchia jelenik meg tapinthatóan valószerű kísértetvilágként” (110.). A szerzőt rendkívüli megfigyelőnek tartotta, aki „a modem kapitalizmus világát” és „az ember alvilági borzalmakkal szembeni tehetetlenségét”, kiszolgáltatottságát nagy szuggesztív erővel képes ábrázolni. Tehetségét és a(z) (világ)irodalomra gyakorolt, máig elsöprő hatását elsősorban abban látta kifejeződni, hogy Kafka a „vak szorongás és páni félelem” életérzését „közvetlenül és egyszerűen, formalista, technicista és modoros ábrázolási eszközök nélkül” fejezte ki. „A megformálásnak ez a módja - Lukács szerint - mintha a jelentős realisták sorába állítaná Kafkát”. (109.).