Irodalmi Szemle, 2004
2004/11 - Alabán Ferenc: Európaiság és irodalmi integráció (tanulmány)
Alabán Ferenc A fenti kontextusrendszer csak a legfontosabb (meghatározó) kapcsolatokat tartalmazza, s nem tér ki pl. az anyaországbeli kisebbségi irodalmakkal, a nyugati országokban levő és a tengerentúli magyar irodalommal való, valamint más további közegekben létező irodalmi kapcsolatokra. Ebből is látható azonban, hogy a kisebbségi magyar irodalmak sokrétű, de nem másodrendű irodalomtörténeti képződmények (külön irodalomtörténetüket jórészt megírták). Közvetlen létükben - kivéve az anyaországbeli irodalmat - nem is függnek más irodalomforámcióktól, nincsenek azoknak belsőleg alárendelve, hanem relatívan önálló történelmi jelenségek, melyeknek lehetnek/vannak programjaik, sajátos (létükből eredő) funkcióik és jellegzetes megnyilvánulási formáik. Ezeknek a jegyeknek a felismerése saját további fejlődésüknek záloga és feltétele, egyben integrációs törekvéseiknek alapja. * * * A határon túli kisebbségi magyar irodalmak az eltérő történelmi múlt és feltételrendszer által meghatározottak, s helyzetükből adódóan, programjaik következményeként alakult kapcsolataik minősége és hogyanja az anyaországbeli magyar irodalom, illetve a tágabb értelmű irodalmi kontextus vonalán. Romániában él a Duna-völgyi kisebbségi magyarságnak több mint a fele, s számarányuk az államalkotó többséghez mérten is itt a legmagasabb. A mennyiségi tényző, a „tömegerő” azonban egymagában nem lenne elégséges, ha nem társulnának hozzá történelmi adottságok. Közismert tény, hogy az erdélyi fejedelemség lehanyatlása után is tovább élt a terület közigazgatási különállása, így a társadalmi struktúra eltérő vonásai nyomán egyfajta „erdélyi szellemiség”, sajátos kultúra, önálló hagyományú irodalom és tudományosság is keletkezett. A tekintélyes létszámú népcsoportnak o- lyan ideológiára, politikai és kulturális intézményekre volt szüksége, amelyek lehetővé tették fennmaradását és biztosították fejlődését, továbbá az egyetemes magyarsággal és a román állammal és néppel kialakított kapcsolatait is szavatolták. A regionális erdélyi tudat lett a transzszilván ideológia meghatározó elve, melynek első megfogalmazója Kós Károly volt, 1921-ben: „Nem szabad elfelejteni, hogy mi nem az egységes magyarságból elszakasztott egyszerű lélekszám vagyunk, de külön históriai egység ezer esztendő óta, saját, külön erdélyi öntudattal, önálló kultúrával, önérzettel. Tudtunk számolni minden helyzettel, tudtunk kormányozni, és tudtunk nehéz vereségek után talpra állni.” (Kiáltó szó). A transzszilván gondolat hívei nem hirdettek elzárkózást és nemzeti, regionális öncélúságot, hanem eszmeiségüket magasrendű európai igényességgel kötötték egybe, mivel az európai tájékozódás szintén a történelmi Erdély örökségéhez tartozott. Megjegyezzük, hogy (történészek tanúsága szerint) a korabeli kisebbségi közegben népszerű volt a kö- zép-európai vagy a „páneurópai” ideológia, mely szervesen egészítette ki akár az erdélyi, akár a felvidéki tájékozódási igényeket (lásd Fábry Zoltán horizonttágító gondolati programját az irodalmi értékre vonatkozóan ...). A regionális irodalom eszméje a két világháború között több erdélyi magyar
