Irodalmi Szemle, 2004
2004/10 - Szeberényi Zoltán: ...a kagylóba került homokszem csak szenvedés árán válhat igazgyönggyé... (utószó)
„...a kagylóba került homokszem csak szenvedés árán válhat igazgyönggyé...” esszétanulmányig terjedt. Elemző kritikái, írószövetségi beszámolói, vitahozzászólásai, irodalmi-kulturális helyzetjelentései, a szélesebb összefüggéseket, a szellemi élet rejtettebb kérdéseit feltáró és elemző, az írói felelősség fontosságát hangoztató írásai irodalmunk és kultúránk történetének tartalmas dokumentumai. Sajnálatos, hogy Dobos tudományos és közírói tevékenysége dokumentumainak csak egy része olvasható könyv alakban (Gondok könyve, 1983; Teremtő küzdelem, 2000). Szépprózai, főként regényírói bemutatkozása a hatvanas évek legelején meglepetésként hatott, bár nem minden előzmény nélkül történt. Az ötvenes évek második felében írt irodalmi riportjaiban az igen erős társadalmi-szociológiai és politikai erudíció mellett már érezhető volt bizonyos fokú eltolódás a belletriszti- kus szemlélet és formai megoldások felé (pl. a Komáromi pillanatfelvétel; a Bort, búzát, békességet!; s a Végek dicsérete stb. című írásaiban). Az is tény azonban, hogy első novelláiban is (Én, Fekete János; Áldozat; Valakihez tartozni kell) sok a riportszerűség, a riportra jellemző műfaji sajátosság. Mégis ezekben a riportokban és riportszerű, szociológiai anyaggal sűrített elbeszélésekben kell látnunk későbbi sikeres regényeinek előzményeit. Első regényének (Messze voltak a csillagok, 1963) szokatlanul kedvező volt a kritikai-olvasói visszhangja. Ebben a műben Dobos a debütáló írókra egyáltalán nem jellemző biztonsággal oldotta meg krónikási és művészi feladatát. Szuverén módon bánik anyagával és a magyar epikai hagyomány eszközeivel. Hatalmas, jórészt a közvetlen környezetéből származó élményanyagra és gazdag élettapasztalatokra támaszkodik: „Élményem a megaláztatás: gyermek- és ifjú éveim legszebb történeteit elsötétíti ez a szó. Mindegy, hogy engem ért sérelem vagy családom, rokonságom, esetleg környezetem valamelyik tagját. A megalázottság beidegződik: él, hat nemzedékeken át. Tucatnyi embersors görcsölődik belém, oktalanul tragikus sorsoké. ” Az epizódokból felépülő regénycselekmény központi alakja egy egyszerű, köznapi ember, akinek sorsa, öröme és szenvedései mások akaratának függvénye. A történelmi folyamatokat értetlenül szemléli, következményeit elszenvedi. A „kisember” típusának megtestesítője, aki sohasem teheti azt, amit szeretne. A háború poklából menekülve döbben rá az élet értékére, megismételhetetlenségére, a morális és emberi magatartás szükségességére. A háború embertelen szörnyűségeire és maradandó következményeire emlékező és emlékeztető regény kritikai éle leginkább az elidegenedés, az emberi közöny és feledékenység ellen irányul. A kissé mozaikszerűen szerkesztett, de erőteljes, ízes nyelven, minden hivalkodás és példálódzás nélkül megírt regény hatásosan sugallja legfőbb mondanivalóját: a háborút nem lehet büntetlenül elfelejteni. A Messze voltak a csillagokból az is világosan kisejlik, hogy íróját egyetlen központi téma foglalkoztatja: az ember egyéni és közösségi sorsa, a szenvedés és megalázottság okozta lelki traumák életnyomorító következménye. Nem véletlen, hogy Dobos regényeit általában az ún. „sorsregények” kategóriájában tartják számon.
