Irodalmi Szemle, 2004
2004/1 - MARGÓ - Zalabai Zsigmond : Filosznapló
Filosznapló (SZAVAK, SZAVAK, GYÖNGY TÁJSZAVAK...) Kosztolányi Dezső, a legnagyobb magyar irodalmár-nyelvművelő írta valahol: élete legnagyobb élménye, hogy magyarnak született, s hogy nyelvünk ízét-za- matát, nem tudván - mámorosán - betelni vele, mindhalálig kóstolgathatja, újabbnál újabb eléje bukkanó szavakat tanulva meg. Negyven évvel túl a kamaszkoromban kialakult nyelvi szocializáción, Kosztolányi módjára érzek én is: mámorosán csodálkozom rá minden egyes újonnan hallott ritka nyelvjárási szóra. Papír, ceruza, adatrögzítés, memorizálás, használatba vétel. Tájszótól tájszóig lépdelek nyelvünk több mint egymillió lexikai egységből kirakott gyémántútján; birtokba véve az esetenként ugyan már az enyészettől megmentett, mert szótárilag rögzített szavakat, de még nagyobb örömmel azokat, amelyeket sem az értelmező, sem pedig a tájszótárban nem lelek, s amelyek így nemcsak hogy felgyűjtendők, hanem - mások gazdagítására - továbbadandók is. Szótározott, de számomra ismeretlen szónak bizonyult például a vajkai- somorjai öreg halász-nyúlász V. bácsitól hallott, rendkívül kifejező hangfestő-hangutánzó szó, a hetlekotla. „Sok van már a kalapja alatt - mondta egy zákányos illetőre, aki túl sokat fecsegett-locsogott nem csoda, hogy hetlekotla. Ilyenkor fur- ton-furt hetlekotlál”. - Boldogan dicsekedtem új szerzeményemmel a V. bácsinál jóval ifjabb somorjai barátaimnak; ám kiderült, ez a szó csak számomra, az Ipoly menti palóc nyelvterület szülöttje számára új; a Csallóközben ma is eleven tájszó (Bogyáról rögzíti az Új magyar tájszótár is). A jelentése? Mindenhez érteni, mindenről tudni akaró; bőbeszédű, hetet-havat összehordó és - szinonim tájszóval gajdi. Ez utóbbi palóc tájszót ilyen formában nem rögzíti az Új Magyar tájszótár. Ismeri a vele rokon gajdinás és gajdos mellékneveket - mindkettőt ittas, félrészeg jelentésben - a gajdi (ittasan összevissza beszélő, „hetlekotlázó”) azonban egy általam fölgyűjtött, édesanyámtól Ipolypásztón ötvennégy éves koromban először hallott és megtanult szó. Lám, ugyanúgy tanulom a nyelvet, mint ahogy Weöres- és Kormos István-verseken nevelődött, már a Toldit és a János vitézt is figyelemmel kísérni tudó második osztályos unokám, Kitti; vagy mint másfél éves, az anyanyelvet egyre nagyobb sikerrel tanulgató kis unokám, Betti. Tanulok - együtt velük. Van mit. Édesanyámtól hallottam például a következő mondatot is, 2002 húsvétján: „Rengeteget lavitykol a kutya ebbe a rettenetes hősígbe”. - Lavitykol...: laffogva iszik, lefetyel-lafatyol. A lavitykol - akárcsak a gajdi - nem található az Új magyar tájszótárban', várja jobb sorsát, hogy bekerüljön egy népnyelvi lexikai adattárba. Ugyanez érvényes a szintén Ipolypásztón, szintén 2002 tavaszán a nyolcvanhoz közeledő Esztike nénémtől hallott tájszóra, a binderegre. „A kutya itt bindergett a kiskonyha előtt”. Azaz: ide-oda járicskált, „sindergett”, sündörgött, téblábolt. Akárcsak a lavitykol, ez a szó is méltó a megmentésre, cikkbe illesztésre. S ha már annyit emlegetem a szavak mentését, kritikai észrevétel is kikí
