Irodalmi Szemle, 2003

2003/9 - SZÍNHÁZI ÉLET - J uhász Dósa János: S mit hoz a jövő?

S mit hoz a jövő?

„A színház nem kollektív intézmény és még kevésbé demokratikus - mondja Poldaufová. - A társulatban haknicsoportok, hakniklikkek alakultak, akik szájuk íze szerint követelték a szerepeket, ha pedig szereztek valami jó pénzes haknit, akkor egész egyszerűen lemondták az előadásokat. A tavalyi évadterv menet közben teljesen felcserélődött, a Macbeth helyett jött a Zorba, a Brooklyni éjszakák helyett a Van, aki forrón szereti, a Dandin György helyett a Csibe. Elegem lett abból, hogy nevetségessé tettek, s ehhez, ami most történik, már nem adhatom a nevem. Megalakult a stúdió, de ott mindössze egy botrányos darabot játszottak. A tehetséges fiatalok mind egy szálig elmentek, a négy erdélyi színész, akiket az idén szerződtettek, pedig nem kaptak méltó feladatokat. Szó volt Egressy Zoltán Három koporsó című darabjáról, de úgymond anyagi okok miatt erre nem került sor.” Hogy akkor mégis mit játszottak Kassán? Móricz Zsigmond emlékére elővették a Csibét, ami közel sem tartozik az életmű csúcsai közé. De a rendező Beke Sándor ehhez ragaszkodott. Mivel nem tudta a szerepeket kiosztani, egri vendégművészeket hívott Kascsák Dóra és Réti Árpád személyében. Móricz az ő kedves Csibéjének kedveskedik ezzel a darabbal, amely egy naturalista élőképpel kezd, kocsmai mulatozással folytatódik, majd átcsap egy teljesen hiteltelen happyendbe. Kassán látunk egy ordítozós, fortepianós első részt, egy szétfolyó második részt, s egy népmesei befejezést ferencjóskástul. Beke nem fogja besorolni sikerültebb rendezései közé. A népmesét Mikó István első bejelentkezése követte, aki Camoletti egy sikerületlen, összekuszált bohózatát a Hatan pizsamábant vitte színre. A kezdet még csak érthető, megoldás is kínálkozik egy idő után, de Camoletti nem éri be ennyivel. A nagyobb baj az, hogy a rendező sem. A darabot a pozsonyi Új Színpad játssza, s innen sikerült megvenni néhány előadás jogát. Úgy látszik, Pozsonyban sem lett akkora siker, mint ahány előadást lekötöttek belőle. A megnyitott (vagy felújított?) stúdiószínpadon egy díjnyertes drámát láthattak azok a kevesek, akik beültek arra a néhány előadásra, amit a Hernádi-opus megél/r/t. A színház a Magyar Művészeti Akadémia hathatós közremüküdésével pályázatot írt ki Máraira. Több pályamű is érkezett, csak szlovákiai magyar nem (itt hadd mondjam el, hogy a komáromi Jókai Színház drámapályázatot hirdetett, de előadható pályamunka nem érkezett). A pályadíjat s a bemutathatóság jogát Hernádi Gyula Márai- idézetekből összefércelt munkája nyerte el, amelyre később rendező nem akadt. Bálint András, Szákás Tóth Péter, Gothár Péter s mások egyhangúlag utasították el a felkérést, így maradt a kassai társulat egykori oszlopos tagja, Csendes László, aki felvállalta a felvállalhatatlant. Nem tudni, mivel követett el nagyobb bűnt. Az e- lőadásnak két értéke van: Dudás Péter az előadás előtt hangfelvételről elmondja a Halotti beszédet, valamint az, hogy ismét színpadra lépett Gyurkovics Mihály. De hogy mikor és miért nem sül el a pisztoly, ha már Máraiból három is van a színpadon, azt nem tudjuk meg. Visszatérve a nagyszínpadra, következett a társulat har- mincvalahány éves történetének legnagyobb baklövése. Jött egy pozsonyi színészember, aki meglátta Pólós Árpádot, behunyta a szemét és Zorbára gondolt. No meg