Irodalmi Szemle, 2003
2003/10 - MÚLT ÉS EMLÉKEZET - Popély Gyula: Edvard Beneš párizsi szereplései 1916-1919-ben (tanulmány)
Edvard Beneä párizsi szereplései 1916-1919-ben majd döntés (...). Soha nem volna megbocsátható és helyrehozható, ha a csehszlovák kérdés rendezésének egységessége a szlovák vezetők kompromisszumos eljárása folytán csorbát szenvedne, illetve ha az ilyen kompromisszumos tárgyalás a Szövetségesekben azt a benyomást keltené, hogy a szlovákok azzal is beérnék, ha valamilyen autonómiával továbbra is meghagynák őket Magyarország kereteiben (...). Ha Szlovákiában nem lehetségesek az aktív megnyilvánulások a csehszlovák állam érdekében, a szlovák vezetők maradjanak teljes passzivitásban” — hangzott Benes párizsi parancsa. „Hallgassanak, senkivel ne tárgyaljanak semmiről, várjanak, amíg az események alakulása Szlovákia sorsát is eldönti.”9 A Párizsból kapott „figyelmeztetés” után a turócszentmártoni szlovák vezetők már nem nagy hajlandóságot mutattak a magyarokkal való kapcsolattartásra. Többségük továbbra is a teljes passzivitás és a kivárás legkevésbé veszélyes taktikáját választotta. A Csehszlovák Nemzeti Bizottság 1918. október 28-án Prágában prokla- málta ugyan a Csehszlovák Köztársaságot, ez a tény önmagában véve még nem é- rintette a teljes magyar szuverenitást a csehek által igényelt észak-magyarországi területeken. Mi sem természetesebb, hogy a Párizsban intrikáló Benes kitartóan szorgalmazta a területek cseh birtokba vételének engedélyezését. Éppen ezért rendkívül kellemetlenül érintette őt a budapesti kormány és Franchet d’Esperey francia tábornok között 1918. november 13-án megkötött egyezmény, amely a békekonferencia végleges döntéséig biztosította a magyar szuverenitást az egész Felvidéken. O ugyanis tudatában volt annak, hogy a magyarországi szlovák vezetők egy része még mindig nem zárkózik el a magyar kormánnyal való egyezkedés elől, éppen e- zért az lenne a leginkább célravezető, ha sikerülne minél gyorsabban kész tények elé állítani mind a szlovákokat, mind a magyar kormányt, mind pedig a rövidesen összehívandó békekonferenciát. Benes Párizsban valóban minden lehetségest elkövetett annak érdekében, hogy a szövetségesek a belgrádi egyezmény intézkedései ellenére járuljanak hozzá az igényelt észak-magyarországi területek cseh megszállásához, és persze kötelezzék a magyar kormányt e területek kiürítésére. „Párizs vált most a Szlovenszkóért folyó harc központjává” — írja ezekről a napokról visszaemlékezéseiben Edvard Benes.10 Benes szívósságát és diplomáciai ügyességét dicséri, hogy Párizsban sikerült érvényt szerezni a csehek megszállási igényeinek. Először Berthelot francia külügyi államtitkárt sikerült meggyőznie, aki — Benes szerint — „rögtön belátta, hogy a mi álláspontunk jogos és méltányos”. Ezután Pichon külügyminiszterrel, majd Clemenceau miniszterelnökkel és Foch marsailal, a szövetséges csapatok főparancsnokával tárgyalt a magyarországi területek birtokbavételének engedélyezéséről." Benes mesteri módon használta ki a francia politikusok engedékenységét. Saját bevallása szerint például Foch marsall számára egy kéznél levő propagandatérképen jelölte meg azt a vonalat, amelyet a csehszlovák csapatoknak szerinte okvetlenül meg kell szállniuk, „akármi lesz is utóbb a békekonferencia döntése”. A
