Irodalmi Szemle, 2003

2003/10 - NYELV ÉS ÉLET - Lanstyák István: A fordítástudomány szakközi kapcsolatairól (tanulmány)

NYELV ÉS ÉLET verzálék között.13 A fordítási univerzálék olyan nyelvi jelenségek, amelyek tipikus előfordulási helye a fordított szöveg, a fordításban érintett konkrét nyelvektől füg­getlenül (Pápai 2001:26). Hasonlóképpen határozhatjuk meg a nyelvérintkezési u- niverzálékat is: ezek olyan nyelvi jelenségek, amelyek jellemző módon a kétnyel­vű beszélők diskurzusaiban, ill. a kétnyelvű közösségek által beszélt kétnyelvű nyelvváltozatokban fordulnak elő, a konkrét nyelvpártól függetlenül. Győri-Nagy Sándor (1988:7) meghatározása szerint a nyelvérintkezési univerzálék olyan jelen­ségek, amelyek „általában jellemeznek bármely bilingvis nyelvprodukciót, és sem az egyik, sem a másik nyelvből külön nem eredeztethetők”. Mivel a kétnyelvűség, illetve a szokásos kétnyelvű nyelvhasználat a fordí­tásnál tágabb hatókörű jelenség (a fordítás a kétnyelvű nyelvhasználatnak egy spe­cifikus változata), világos, hogy ezeket a fordítási univerzálékat mint kétnyelvűsé- gi jelenségeket kellene vizsgálni, s ezen belül utalni sajátos, csak a nyelvközi for­dításokra jellemző vonásaikra. Ilyen jelenségek lehetnek a következők: 1. a kon­taktusjelenségek jelenléte; 2. összetartás vagy konvergencia (fordítási megfelelője az ún. nivellálódás); 3. nyelvi bizonytalanság, 4. egyszerűsítés (fordítási megfele­lője az ún. implicitáció); 5. széttagolás (fordítási megfelelője az ún. explicitáció), 6. purista tendencia (fordítási megfelelője az ún. „normahüség”, konzervativiz­mus).14 (Részletesebben 1. Lanstyák 2003c, megjelenés alatt3.) Azt, hogy ezek a je­lenségek csakugyan kivétel nélkül egyetemesek-e, még empirikus úton nem bizo­nyította sem a kontaktológia, sem a fordítástudomány. A nyelvérintkezéshez természetes módon kapcsolódik a nyelvelsajátítás vizs­gálata is (akárcsak a nyelvvesztésé), a kétnyelvű beszélőközösségekben történő spontán nyelvelsajátítás pedig összefügg a szintén kétnyelvű beszélőközösségek­ben történő intézményes másodnyelvoktatással (nyelvtanulással), ugyanakkor ez utóbbi nem szakítható el az általában vett idegennyelv-oktatástól (nyelvtanulás­tól). A fordítástudomány és az idegennyelv-oktatás kutatásának összefüggéseire azonban nem különösen szükséges fölhívni a figyelmet, hiszen ennek mindig is tudatában volt a fordítástudomány; mindkét kutatási terület „közös nevezője” tudvalevőleg az egykor népszerű, újabban sokat kárhoztatott kontrasztív nyelvé­szet. 5 A fordítások révén nemcsak a fordító tudtán és akaratán kívül, önkéntelenül érvényesülő interferencia következtében kerülhetnek át szavak (nemzetközi sza­vak, jelentésbeli kölcsönszavak, tükörszavak és -kifejezések), szószerkezetek, nyelvtani szerkezetek stb. az egyik nyelvből a másikba, hanem a fordító tudatos döntése nyomán is. Bár a fordító alapvetően a célnyelv meglévő eszköztárából me­rít, ha ebben nem talál megfelelő elemet vagy formát, maga is létrehozhat új ele­meket, formákat; vagy úgy, hogy a forrásnyelvi formát változatlan vagy módosított formában „beviszi” a fordításba (közvetlen kontaktushatás), vagy pedig úgy, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom