Irodalmi Szemle, 2003
2003/10 - NYELV ÉS ÉLET - Lanstyák István: A fordítástudomány szakközi kapcsolatairól (tanulmány)
NYELV ÉS ÉLET beszédtevékenység nyelvileg általában tudatosabb a független beszédtevékenységnél. A fordítás és a szokványos kétnyelvű beszédtevékenység különösen erősen kapcsolódik egymáshoz a kétnyelvű beszélőközösségekben, amelyekben az egyszerű emberek mindennapi életük során elég gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy fordítaniuk vagy tolmácsolniuk kell.8 Társasnyelvészeti, kétnyelvűségi és kontaktusnyelvészeti szempontból egyaránt rendkívül fontos volna nagyobb figyelmet szentelni a kétnyelvű beszélő laikus fordítói tevékenységének. Föltehető, hogy a „botcsinálta” fordítók sok tekintetben más fordítói stratégiákat alkalmaznak, mint a hivatásosok. Megfigyeléseim, saját tapasztalataim, valamint egyetemi hallgatók néhány munkája (pl. Jastrabská 2003) alapján úgy látom, hogy valószínűleg alapvető különbség van a szóban és az írásban alkalmazott laikus fordítói stratégiák között: feltételezve, hogy mindkét nyelvet megfelelő szinten birtokolják, írásbeli fordítás esetében inkább ún. nyelvfűggő, szóbeli fordítás (tolmácsolás és blattolás) esetében inkább ún. értelemfüggő stratégiákat alkalmaznak.9 (L. Lanstyák, 2003b megjelenés alatt2) Ami az írásbeli fordítást illeti, köztudott, hogy a kevésbé rutinos hivatásos fordítók inkább hajlanak a „szolgai” fordításra, mint a rutinos fordítók (azaz kisebb egységeket tekintenek fordítási egységnek; vö. Klaudy 1999/2002a:65). Nyilvánvaló, hogy a laikus fordítók esetében ez még inkább így van. Nida és Taber (1969:101-102) szerint az átlagember úgy véli, hogy a nyelv szavakból áll, s ebből következően a fordítást olyan tevékenységnek gondolja, amely a forrásnyelv szavainak a célnyelv szavaival való helyettesítéséből áll. Heltai (1996:73) a nyelvtanulókkal hasonlítja össze a hivatásos fordítókat, s megállapítja, hogy a nyelvtanulókat kevéssé izgatják a szövegszintű vagy pragmatikai problémák, mivel legtöbbjüknek még az alapvető nyelvtani szerkezetek és a szavak visszaadása is gondot okoz; a hivatásos fordítók ezen már természetesen rég túl vannak, az ő problémáik épp az említett magasabb szinteken jelentkeznek. (Vö. még Vilikovsky 1984:39, 70-71; Albert 2003:78.) Gálosi (2000:57) megjegyzi, hogy a megfigyelések szerint a (hivatásos) fordító „a számára nehezen értelmezhető mondatok fordításakor egyszerűsítést alkalmaz”. Okkal föltételezhető, hogy a laikus nyelvi közvetítőre az egyszerűsítés, ill. az implicitációs stratégiák alkalmazása még inkább jellemző, olyannyira, hogy a végtermék nem is mindig tekinthető a szokásos értelemben fordításnak, hanem inkább szelektív fordításnak, elnagyolt fordításnak10, parafrázisnak vagy akár tartalmi összefoglalónak (a prototipikus fordítással rokon függő szövegtípusokra 1. Popovic 1974:36, 1975:216, 227 éspassim, 1980; Popovic szerk. 1983:125-160; Albert 2003:32; Lanstyák 2003). Ilyen eljárásokat a laikus beszélő nyilván főleg tolmácsolás és blattolás esetében enged meg magának; szóbeli fordítás esetében tulajdonképpen nem is nagyon van más lehetősége: ha nyelvtudása cserbenhagyja, arra nincs ideje, hogy szótárt lapozgasson, legföljebb a közlésaktus egy másik résztvevőjétől kérhet segítséget.
