Irodalmi Szemle, 2003

2003/10 - NYELV ÉS ÉLET - Lanstyák István: A fordítástudomány szakközi kapcsolatairól (tanulmány)

változatok használata a szorosan vett nyelvi, nyelvrendszerbeli tényezőkön túl a beszélők különféle lélektani és társas jellemzőitől, a beszédhelyzet pillanatnyi tényezőitől, a tágabb társadalmi, kulturális, gazdasági, történeti stb. kontextustól, s bizonyos nyelvi kontextuális tényezőktől függ. Nincs ez másképp a fordításban sem, annak ellenére, hogy a fordítás mint meglévő mintára épülő ún. függő szöveg- alkotás3 nyelvileg sokkal tudatosabb tevékenység, mint a más írás- vagy beszédműtől független, szabad szövegalkotás (Klaudy 1999/2002a:16).

Mivel tehát a fordítási tevékenység során a kínálkozó változatok közüli választást ugyanazok a nyelvi és nyelven kívüli tényezők határozzák meg, mint a független beszédtevékenység során (vö. Pápai 2002:99), feltehető, hogy a fordítástudomány sokat profitálhatna a variációelmélet fogalmi apparátusának és módszertani eljárásainak alkalmazásából, ugyanakkor a variációelmélet is sokat gazdagodhatna, ha nagyobb tekintettel volna az emberi beszédtevékenységnek egy sajátos - kicsit „abnormális”, de éppen ezért nagyon érdekes - válfajára, a függő beszédre. Érdemes lenne például megvizsgálni azt a kérdést, nem volna-e hasznos a variációelmélet központi fogalmának, a „nyelvi (vagy szociolingvisztikai) változódnak az analógiájára az ugyanazon forrásnyelvi egység lehetséges célnyelvi fordítási változatait egy „fordítási változó” különféle megvalósulásainak tekinteni. Az is elképzelhető, hogy hasznos volna még ezenkívül a „nyelvközi változó” fogalmával is számolni; a nyelvközi változót az azonos jelentésű, ill. funkciójú forrásnyelvi forma és aktuális célnyelvi megfelelője alkotná. A fordítási és a nyelvközi változókat hasonló módszerekkel lehetne vizsgálni, mint a szokásos nyelvi változókat; a vizsgálatok főként arra irányulnának, hogy a közléshelyzet mely tényezői valószínűsítik a lehetséges célnyelvi változatok közül valamelyiknek a választását a fordításban.

A variabilitás nemcsak mikroszinten van jelen a fordításban, hanem makroszinten is, hiszen ugyanannak a szövegnek - épp a nyelv belső változatosságából és közvelegességéből következően - számtalan, részben egymástól eltérő, részben egymással azonos változata készülhet (vö. Cs. Jónás, megjelenés alatt). Popovič (1975:30, 1980) egyenesen úgy jellemzi a fordítást, mint „többszörös” (viacnásobný) szöveget, melynek létmódja a „sorozatiság” (sériovostV Ez a makroszintű variabilitás nem kizárólag a fordítások és más típusú függő szövegek sajátja; a független szövegeket is át lehet alakítani szinonim kifejezésmódok alkalmazásával úgy, hogy értelmük ne változzon meg, pontosabban: az eredeti és az átalakított szöveg, ill. szövegek közt ne legyen nagyobb értelmi különbség, mint ugyanazon szöveg különféle nyelvközi fordításai közt. Ez ugyan a maga szigorú következetességében nem szokásos eljárás (mivel nincs nagy gyakorlati haszna), de minden további nélkül lehetséges és elméletileg tanulságos is5 (lazább változatáról beszélhetünk akkor, amikor a szerző saját szövegét vagy a szerkesztő a szerző szövegét nyelvileg és stilisztikailag „csiszolja”, miközben értelme alapvetően változatlan marad).

A makroszintű variabilitás az emberi nyelvek egy további, társasnyelvészeti szempontból lényegi tulajdonságával, a külső változatossággal (másképp réteg