Irodalmi Szemle, 2003

2003/10 - Kmeczkó Mihály: Könyvbemutató (elbeszélés)

Kmeczkó Mihály

KÖNYVbeMUTATO

1

Elegáns úr a masszív asztal mögött. (Masszív asztal az elegáns úr előtt.) Fiatal. (Mindkettő.) Az egyik szerző. (A másik szerzemény.) Elkezdi az aktust. (Kitárja önmagát.) Megnyithatná a szívét. A beleit is. (Kitárhatná a karját. Kitehetné a lelkét is.) Ő a száját nyitja. (Az asztalfiókot.) Az elegáns úr a masszív asztal mellett megnyitja a könyvpremiert. Saját könyve bemutatóját. (A masszív asztal az elegáns úr mellett egyelőre hallgat. Nem mozdul.) Hisz mindenütt minden az asztal mellett dől el. (A szó szoros értelmében.)

2

Az elegáns úr átadja a szót önmagának. (A masszív asztal szintén szerepelni óhajt. Jelenésre vár.) Az elegáns úr megköszöni, hogy átvehette a szót önmagától. (A masszív asztalon felragyog a politúr.) (A takarítónő - első jelenés! - éppen letörölte róla a port.) Munkamegosztás. (Mint a természetben.) (A lassan nem létezőben.) A szerző szerez. (Elsősorban jogot.) (Nem zenét.) (Jogot arra nézvést, hogy átvehesse önmagától a szót.) A takarítónő takarít. (Mint egy letűnt kor panoptikumában a történész.) (Mindig ebben az időben szokta végezni a dolgát.) Az elegáns úr (a szerző) megköszöni a takarítónő lelkes közreműködését. A takarítónő (az avatott ítész) köszönetét mond az elegáns úrnak, „amiért figyelmével tüntette ki”. („Aztán a következő könyvében rólam is írjon ám! Én is megérdemlem. Annyira biztosan, mint ezek az urak ittend...”) Az elegáns úr - a szerző - bólogat (mint az eperfa lombja) (a nem létező természetben). Nem tudja, mit mondjon, mitévő legyen a masszív asztal mögött. Ahol minden eldőlhet. A szó szoros értelmében (is). (A masszív (fa)asztal - a szerzemény - jelenésre várva ragyog a (természettől) idegen közegben. Az egyre szürkébb arcú úr - a (szürkén elegáns) szerző - előtt.)

3

A takarítónő határozottan jól érzi magát az elegáns úr és a masszív asztal között. Végre közönsége van annak (a munkának) is, amit ő művel. Akár az író (mestersége címerét) a (golyós)tollat, ő is jobb kezében szorongatja munkaeszközét, a (por)rongyot. Az előbb még az író rajzolt szé/e/les mozdulatokkal a levegőbe (arany tollát fitogtatandó), most a takarító asszony hadonászik („rázza a rongyot”) (sokkal nagyobb sikerrel). A közönség tapsol. Tombol az örömtől. Jól szórakozik.