Irodalmi Szemle, 2003
2003/9 - SZÍNHÁZI ÉLET - J uhász Dósa János: S mit hoz a jövő?
S mit hoz a jövő? lőadásait meghatározta a zene, gondoljunk csak Darvas Ferencre, Matlári Miklósra, Demény Attilára vagy a kolozsváriak előadásában szereplő kortárs litván zenére. A kilencvenes években alakult meg Beregszászott az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház nagyon szép ígéretekkel, amit az illetékesek a mai napig sem váltottak pénzzé. Az eredetileg Beregszászott jegyzett Népszínházzal nem közösködve hozták létre előadásaikat a Kijevben végzett ifjú színészek. Az eredeti társulat az idők folyamán teljesen lemorzsolódott, de később egy újabb, Kijevben végzett osztály csatlakozott hozzájuk, így jelenleg a legfiatalabb magyar színházat alkotják. Mivel Kárpátalján nem sok játszási lehetőségük van, s a megélhetés is reménytelennek tűnik, s működik az Orbán Viktor-féle betelepítési, agyelszíváson alapuló politika is, a kárpátaljai társulatból fesztiváltársaság lett, akivel hamarabb találkozhatnak a nézők Budapesten vagy Moszkvában, mint Kárpátalján. Vidnyánszky Attila felkapott magyarországi rendező lett, a budapesti Új Színház egyik vezetője, aki tavaly rendezett a Nemzeti Színházban és a Pesti Magyar Színházban is. Sőt, amint hírlik, a kaposvári színház igazgatói posztját is felajánlották neki. Utóbbi rendezéseibe magával vitte társulatát is, Trill Zsoltból sztárszínész lett Budapesten. Kisvárdára a tavaly nyáron Gyulán bemutatott Karnyóné c. Csokonai-opust hozták el, amely elmegy a végletekig, s egy fergeteges bohózatot kapunk néha bántó beütésekkel. Két nagyágyút is meg tudtak nyerni maguknak, Eperjes Károly és Gáspár Sándor hozzák „hetvenkedő” formájukat, de ehhez felnő a társulat többsége is. A már évekkel ezelőtt megismert felvillanyozott zenés szekér rajta Kacsur Andrással, Kristán Attilával, Ivaskovics Viktorral, Rácz Józseffel, az állandóan mesélni akaró Sőtér Istvánnal, s a főbb szerepeket játszó Szűcs Nellivel, Kátya Alikinával és Trill Zsolttal nagyszerű csapatot alkotnak. Trill Zsolt Samukát játssza, Karnyóné ütődött fiát, aki nem főszereplő Csokonainál, itt viszont Trill tesz róla, hogy róla szóljon ez az előadás. Amikor beleragad az egérfogóba, s matematikailag és fiziológiailag lehetetlen szögbe megdől, az több mint bravúros. Csak remélni lehet, hogy a társaság a kísértések ellenére is együtt marad, s azt már csak félve merem leírni, hogy talán lesz kedve játszani Kárpátalján is. A dolgozat végén röviden szóljunk a fesztivál legnagyobb bukásáról, a nagyváradiak Rokonok című előadásáról. Ez is évfordulós vállalkozás, mint a kassaiaké, bár a Rokonok is regényből készült, de Babarczy átirata jobb, mint a Csibe kassai változata. Bodolay Gézának, a kecskeméti színház igazgatójának viszont vagy nem volt ideje, vagy nem volt kedve megrendezni a darabot, ezért hányaveti módon összezagyvált mindent, ami eszébe jutott. Láttunk itt Brechtet, színészileg hi- perrealista színjátszást, avantgárd beütéseket mutató díszletet, számmisztikát, kecskét is, káposztát is. Ha viszont színházi viszonyokra vetítjük át a mondást, akkor se a kecske nem lakott jól, de a káposzta sem maradt meg. Kínos kudarc ez mind a színháznak, mind a színészeknek, mind a nézőknek. De szerencsére, ez a kevés mellékfogásokhoz tartozott Kisvárdán, ahol az idén is találkoztak a bábszínházak
