Irodalmi Szemle, 2003

2003/9 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - L. Erdélyi Margit: A jelenlét többértelműsége a drámában

A jelenlét többértelműsége a drámában

A színhely és az idő valamely reminiszcenciák függvényeként is változik a második részben. Egyébként a kvázi-bírósági tárgyalás történései zajlanak, amelyek egyre komolyabb fordulatot vesznek. Maga a Mester nyugtatja a vádlottat s a tanúkat, főleg Barabásnét, aki légből kapottnak mondja a vádpontokat. Barabás, a fő vádlott kezdetben elviselhetetlen mocskolódásról beszél, és nem tartja válaszra érdemesnek a koholmányokat, de a törvényszéki tárgyalás formalitásai szerint mégiscsak tovább zajlik a tulajdonképpeni koncepciós per, s neki védekeznie kell a kitalált vádak, a féligazságok, az eddig elhallgatott információk, a provokációk és valós tények felsorakoztatása miatt. Monológok, párbeszédek, képváltások tördelik és montázsolják a kontextust. A múlt és jelen két idősíkja szinte egymásba csúszik a tárgyalási jelenetekben, a hősök döntéshelyzeteinek morális vetületei egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. A leleplezett törvénytelenségek a groteszk és abszurd minőségben „megforgatva” szelektálódnak a tragikusság vonalán egészen a befogadásig, a katarzisig. E folyamatból leszűrhető a tanulság, mely szerint a legértékesebb karaktert is megrontja az ember leggyakoribb és legnagyobb traumája: a gyanakvás, a félelem, amely bizonyos élethelyzetekben koholt voltában is valós húsvér áldozatokat követel, nemegyszer a legkedvesebb hozzátartozókat, barátokat, bajtársakat. Barabás tévhite, hogy Littke László barátját árulónak vélte, saját tragédiáját evokálta: „Nékem mint e pör vádlottjának két választásom volt. Az egyik, hogy pártomat jól szolgálni akarván, a párizsi követségről jelentést írtam, melyben Littke Lászlót a párt elárulásával meggyanúsítottam. A másik, azonos okból, tehát ismét a párt védelmében, hogy Littkét és más ártatlanul szenvedőket börtönükből kiszabadítsam, az imént elhangzott szónoklatommal fegyveres fölkelésre hívtam föl a népet. Hiába szépíteném, be kell ismernem, hogy enyém a kéz, amely a barátját följelentő levelet megírta, és enyém az a hang, amely, hogy őt kiszabadítsa, fegyveres fölkelésre biztatta elvtársaimat. (...) Azt hiszem, és ezt nem mentségemül mondom, ez a kétszínűség velem született. Vagyok, aki vagyok, és az ellenkezője is önnönmagamnak. Most döntenem kéne: melyiket választom a kettő közül. Ha Littke ártatlan, akkor elárultuk eszményeinket. Ha Littke bűnös, akkor bebörtön- zőinek van igazuk.” (456^57.) (Kiemelés. L. E. M.).

Amikor mindez történik, a háborúnak vége, legálisan működik a párt, a munkáshatalom, s aki mindezekért harcolt az ellenállásban, mint Littke, azt újra bebör- tönzik. A Mester jutalomjátékának apropóján a cirkuszi porondon, a publikum előtt derül ki, hogy a kommunista hőst, éppen a legjobb barátja és bajtársa adta fel, egyfelől mert provokációtól tartott, másfelől mert nem tűrhette, hogy a pártot bírálni merészelte. A tények és a vádak azonban nemcsak bűntudatot és kételyt ébresztenek Barabásban, hanem hitet is adnak neki felismerni a kirajzolódó igazságot, miszerint akkor tartotta árulónak a barátját, amikor az éppen az árulókat leplezte le. A főhős e- zek után mintegy lelki csapdában vergődve, a hazugságok tömege ellen ágálva igyekszik védeni azt az értéket, ami értelmet adott mindkettejük életének. A vázolt képek történelem és kreált valóság időkorlátokat mellőző egymásba csúsztatott szeg