Irodalmi Szemle, 2003
2003/9 - NEGYVENÖT ÉVES AZ IRODALMI SZEMLE - Végh Péter: Éjféli Capriccio, Láthatatlan jelenlét (A túlélő naplója) (novella)
Végh Péter* Éjféli Capriccio Este tíz után mintha minden élőlény összebeszélt volna. Előbb elhalt a madárcsicsergés, majd alábbhagyott a tücskök fülsüketítő ciripelése. A lakók is fokozatosan elcsitultak. Megnézték az utolsó filmet, elolvasták az utolsó cikket, levelet, fejezetet, leírták az utolsó mondatot, tisztálkodtak, pizsamába bújtak, gyengéden megölelték, megcsókolták egymást és pihenni tértek. Tizenegy körül már az u- tolsó mohikánok is hazakotródtak. Senki sem ricsajozott az utcán. A beálló csend a pihenni vágyó világ természetes óhaját fejezte ki. Tizenegy után a bérházban és az utcán síri csend honolt. Ebben a tömény csendben Mangi az ágya szélén ült, kramancai közt. Hosszú tépelődés, önvizsgálat után rádöbbent, hogy az élete egy nagy gubanc (a haja nemkülönben). Az utolsó cigarettáját szívta. A hamut szeszélyesen a padlóra szórta. Egyszer csak valami neszt hallott a közelből. Mint mikor mocorog egy egér. Figyelt. Miki gitárja a földön hevert. Biztosan azért hagyta itt, hogy újra eljöhessen, de ő látni se bírja. A gitár kicsit megrándult, hatalmas teste a padlóhoz ütődött. Kongó, üreghangot hallatott. Mangi annyira megijedt, hogy majdnem lenyelte a csikket. A húrok is teljesen beleremegtek. Mi a fene lehet? A csikket ledobta a sarokba, a többi közé, és ó- vatosan a gitár után nyúlt. Közben a takaró lecsúszott a válláról és felvillantak citrommellei az ablakon át beszüremlő holdfényben. A látvány Dominique Ingres török fürdőjének nőalakjait idézte. Már éjfél felé járt az idő. Miki tíz után ment el s Mangi azóta úgy ült ott, mint egy faszent. Szobrozott némán, tétlenül, az egyik cigarettát a másik után szívta. Töprengett elrontott életén. A gitárt óvatosan felemelte és önkéntelen mozdulattal pajzsként a csupasz testéhez szorította, nyakkal a mennyezet felé, majd a padlóra bámult... Az ágy mögött, a fal tövén, meglátta a bogarat, amint a szobasarok felé menekül. Smaragdszínű páncélja fel-felfénylett a félhomályban. Mangi teste libabőrös lett az undortól. A bogár domború teste egy bogárhátú Volkswagenre emlékeztette, meg egy öreg, görnyedt papra, aki még gyerekkorában gyóntatta. Mindig más színű gyóntatóruhát viselt, az arcán kenetteljes alázat trónolt, a körmei ápoltak voltak, az ujjain pedig vastag, művészien megmunkált aranygyűrűk díszelegtek. Már azon se csodálkozna, ha a bogár lábai aranyból lennének. Hirtelen ellökte magától a gitárt. Az a szemközti ágyra zuhant és az előbbinél jóval zengőbb, csapongóbb hangot hallatott. Barátnője még valahol lófrált, mert üres volt az ágya. Aztán az eszébe jutott, hogy hazautazott pár napra. A bo
