Irodalmi Szemle, 2003
2003/8 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Duba Gyula: Irodalmunk legendája
KÖNYVRŐL KÖNYVRE is. S a korabeli pályatársakra is, akik kimaradtak az antológiából. A két antológia minden bizonnyal korszakos irodalomtörténeti jelentőségű értékváltást képvisel. Egyben azonban azt is sugallja, hogy ezek a fiatalok még mély benső azonosulásban és életérzésbeli hasonlóságban, szemléletbeli egységben vannak az előző nemzedékekkel, annak ellenére, hogy eléggé szemben állni látszanak. Korkülönbségük ellenére is mintha azonos és élő történelmi valóság szülte volna őket, bár kihívásaira más-más módon válaszolnak. Az utánuk következő fiatalokról már kevésbé mondhatnánk ezt, őket több és másfajta individualizmus és kevesebb morális kötöttség, szabadosabb gondolkodásbeli és közösségi fegyelem ihlette! Leginkább Bereck József és Kovács Magda egyénisége emelkedik ki a tíz szerző közül, érdekes színfolt Fülöp Antal és Wurczel Gábor, aki azóta sajnálatosan elhallgatott. Bereck Vihar előtt (1975) című novelláskönyve „új színfoltot jelentett prózairodalmunkban, a csallóközi ember jelenik meg írásaiban a maga hamisítatlan tárgyi és szellemi mivoltában, szokásvilágában”. Szeberényi egyre bővebben idéz versrészleteket, mond el novella- vagy regénytartalmakat, ahogy Bereck Öregem, az utolsó című kisregénye esetében. Fontos gondolat: „írásainak lényeges vonása a genius loci, a hely ihletének tudatos vállalása. A táj számára alkalom és lehetőség... a dolgok lényegének megragadására, az emberi lélek csakis környezetével egyetemben ragadható meg a maga hiteles valóságában... a kömye- zetrajz nem formai elem... hanem az írások mozgatórugója.” A fiatalok ezen írói logikáját és annak gyakorlatát Zalabai Zsigmond „regionális realizmusának nevezte. Kovács Magda „olyan alanyi prózát teremtett, melyet inkább érezni, mint érteni kellett, ráérezni, mint a versre... Tőzsér »intellektuális önmélyítésének« nevezte írásait, amelyeknek nincsen irányuk, meséjük, egyértelmű mondanivalójuk, csak központjuk, forgásuk és mélységük van.” Szeberényi és Tőzsér szavainak i- gaza csodálatot keltenek bennem! Óhatatlanul gazdagabb a múltunk, mint hinnénk, mint tudatosítanánk! Művészetfilozófiái és esztétikai gondolkodásunk mélyebb és messzebb jár, mint ahogy — akár — a mai megjelenési formája tükrözi. De nagyon felejtünk, alig van — szellemtörténeti értelemben — múlttudatunk. Mindig a percet kergetjük, a jelenben hánykolódunk. Szeberényi munkája erre is figyelmeztet! A Gonosz asszony hagyatéka c. Kovács-novella szinopszisa, melyet Szeberényi ismertet, gömöri mítosz születéséről tanúskodik, s egyben irodalomtörténeti minőségváltást jelző korforduló: „Kovács Magda kitűnő adottságokkal rendelkezik az intellektuális és az érzelmi szféra összekapcsolására, a népi íz és a nyugtalan modernség ötvözésére, a gyermeki szemlélet mitikussá tágítására, az expresszionista stílusbravúrokra, de olyan egyedi világot teremt magának, amely tovább nem tágítható, nincs perspektívája, csak önismétléssel folytatható.” Ezeket olvasva olyan érzésünk támad, mintha már mindent megéltünk és megfogalmaztunk volna, amire egy irodalomnak a fejlődéséhez szüksége lehet ahhoz, hogy sajátos és egyetemesen is hiteles művekre törjön. De valahogy az értékek forgatagában és az elemi életzajlásban, a történelem hatalmas metamorfózisában és a felelőtlen felejtés bugy
