Irodalmi Szemle, 2003
2003/7 - EZ IS A MÚLT... - Magyarics Ferenc: Háborús emlékeim (2.)
EZ IS A MÚLT. tünk. Én szóba elegyedtem a ház gazdájával, és említettem neki, hogy én már nem akarok tovább harcolni, és nem tudna-e ebben segítségemre lenni. Mondtam neki, hogy én dunaszerdahelyi vagyok. Szerdahelyi — csillant fel a szeme, én sokat ismerek Szerdahelyen, mert egy fűrésztelepem van ott, és sok faárút szállítottam oda, és sorolja a fatelepesek neveit, akiket én mind ismertem. — Ide figyeljen — mondja —, most nem tudok magán segíteni, de holnapra szerzek magának civil ruhát és egy igazolványt, aztán itt dolgozhat a fűrésztelepen, amíg a zaj el nem csitul. Természetesen a tervemről nem szóltam senkinek. Már besötétedett, és mi ott bóbiskoltunk a szobában. Egyszer csak jön két német és egy magyar tiszt, hogy menjünk fegyvert és lőszert vételezni, mert ki kell menni a hegyekbe tüzelőállást foglalni. Kaptunk fegyvereket meg lőszert, és németekkel keverve megindultunk fel a hegyekbe. Már megtehettünk úgy 5-600 métert, mikor sípszó és kiabálás hallatszik a hátunk mögött. Két német fut utánunk és igen magyarázzák, hogy menjünk vissza, mert az oroszok jobbról előretörtek, s mi így belemegyünk az oroszok karjaiba. Aztán visszamentünk a faluba, de már nem ahhoz a házhoz, ahonnét elindultunk. Kissé elhagyva a házat, Pados intézkedett. Neki volt távcsöve, de szabad szemmel is lehetett látni, hogy valakik jönnek le a hegyekből, s a fegyvereiket visszafelé fordítják. A németek is jönnek le a faluba — mondja Pados. Na, de azért kiadta a parancsot. A többiek kissé előbbre mentek, egyszer csak látom, hogy mind futnak hátra. Én nem láttam, de ők látták, hogy a két telefonista, aki előrement, feltartják a kezüket. így aztán kiderült, akik jöttek le, nem németek, hanem oroszok voltak. Egyszer csak hallom Pados hangját: fiúk, ne hagyjatok itt, segítsetek. Felpillantok, és látom, hogy Pados fekszik az út közepén, onnan kiabál. Felugrottam és odafutottam Padoshoz. Egy előtte futó katona is visszalépett, hogy felemeljük. Nem léptem vele egyet sem, amikor egy nagy ütést éreztem a bal könyökömben. A kezem lecsuklott, és látom, hogy folyik a vér. Hirtelen eszembe jutott, hogy az itt lévő közeli házban katonákat láttam. Otthagyva Padost, berohantam a házba. Ott magyar hegyi vadászok voltak. Itt is isteni szerencsém volt, mert ha úgy 15 cm-rel arrébb állok, akkor hátulról pont szíven lőnek. Ha meg a golyó 1 cm-rel lejjebb megy, akkor pont a csuklómat tördeli szét. Az oroszok robbanótöl- tettel lőttek. így a lövedék a felső karcsontot törte szét. Bent a katonák levetkőztettek, volt rajtam két ing, az egyiket széttépték s a nálam lévő sebkötöző csomagot a sebre téve a széttépett inggel átkötötték. Rövid idő alatt a kötés átvérzett. Ekkor a katonák azt ajánlották, hogy volt ott egy vaságy, feküdjek rá, lehet, hogy fekve nem fog annyira vérezni. Ahogy ott fekszem, egy eltévedt golyó bejött az ablakon, és 50 cm-re a fejem felett a falba fúródott. A katonák akkor azt mondták, feküdjek a padlóra a fal tövébe, ott legalább nem érhet lövés. Mivel a kezem még akkor is igen vérzett, a katonák fent a karomat jó erősen átkötötték puskazsinórral, akkor meg eldagadt a kezem feje, az ujjaim megfeketedtek. Nem is beszélve a fájdalomról, ilyen helyzetben ott feküdtem kb. 5 órát a fal tövében, és vártam ki jön
