Irodalmi Szemle, 2003
2003/7 - BÚCSÚ OZSVALD ÁRPÁDTÓL - Fónod Zoltán: A szegénysors országútján találkoztunk... (búcsú a csurgói diáktársak és a kortársak nevében)
Búcsú Ozsvald Árpádtól Egy évvel ezelőtt, a hetvenedik születésnapodra készült beszélgetésünkben arra a kérdésre, mit kívánsz magadnak és szeretteidnek, a válaszod tömör volt: „Elsősorban jó egészséget az egész családnak, a többi majd jön magától...“ Reményeidet, terveidet azonban, alig másfél év múlva keresztülhúzta az idő. Az a nagy árvaság és kiszolgáltatottság meg a magány, melyeket verseidben rendre megidéztél, váratlanul szakadt szeretteidre, akik szeretettel és féltő gondoskodással vettek körül. A családi otthon melege segítette enyhíteni megrokkant egészségi állapotod okozta gondjaidat. De váratlanul ért a szomorú hír minket is, akik figyeltük, számon tartottuk munkásságodat, életedet, sorsod alakulását, s örültünk, amikor egy-egy rendezvényen láthattunk. Ahogy az erdőből (azaz: az ifjúságból meg az érett felnőtt korból) kifelé megyünk, egyre nagyobbra nyúlnak az árnyak... A halál ténye azonban mindig kegyetlen, még akkor is, ha tudjuk, születésünktől fogva a halál rokonai, jegyesei vagyunk. így a megváltoztathatatlan tények fényében döbbenettel olvassuk utolsó kötetednek, A nagy sasi kígyó című válogatott és új verseidnek az utolsó versét. Az Epilógus című négysoros versed így szól: A révész arcát nem láthatod. Csak hallgatod a suttogó szelet, a homok csikorgását, ahogy a csónak a túlsó, végső partra ér. Ilyen csendesen suhanó és „suttogó“ volt a távozásod is... Korábban a „nagy sási kígyó“ szakajtotta a derekat, most a révésznek jutott az utolsó szó... Kedves Árpád! Szomorú a szívünk és nehéz a búcsú... Legyen könnyű az anyaföld és nyugodj békében! Emlékedet szívünkben megőrizzük! Műveidet, maradandó alkotásaidat pedig megőrzi az idő és a hálás utókor... Talán lesz ilyen! Nem volt könnyű az életed, de a Sors nem volt hozzád hálátlan. Az élet mélységeiből jöttél, és a „valóság szerelmeseként“ eljutottál a kisebbségi magyarság szellemi templomának építői közé. Ez a hagyaték, ez az örökség éltethet Téged is, ifjú szívekben, és mindig tovább!
