Irodalmi Szemle, 2003
2003/7 - Duba Gyula: Szerelmes földrajzom (2.) (esszé)
Duba Gyula kerezik! Bár „csak” néhány gyermekévét tölti Podolinban, írói vénája innen táplálkozik Annyira megfogta a téridő varázsa, befolyásolja látomásait és álmait, é- letvitelét is, hogy nem találjuk véletlennek, inkább törvényszerűnek az ebből formálódó Szindbád, a hajós alakját! Hogy sok év múltán, mint Krúdy is, visszatérjen a régi szép világba, lássa Podolint, Murányt és Késmárkot és találkozzon a bájos múlttal, Podolin kíséreteivel. Szerelmes földrajzunk vége felé járva, melyik városunk is lehetne utolsó állomása, mint Kassa, a „keleti metropolis”, Rákóczi fejedelem és a Dóm városa. Ahol Fábry Zoltán is otthonosan érezte magát, fel-feljőve a mánták földjéről, Stószról, hogy irodalmi levegőt szippantson és szellemi felfrissülést lélegezzen magányához, és ahonnan Márai Sándor indult nagyszerű világ- irodalmi útjára?! Ahová is mindenüvé magával vitte a város bűvöletét és megálmodta a „kassai polgár” alakját és teremtő erkölcsét. Ez az eszmény már akkor is halódó hőse a történelemnek, ám annál nemesebb illúzió, kemény és gyémánttiszta művészi igazság, fejezetünk tanúságát és tanulságát példázhatná, mint a felföldi emberi és szellemi értékek (egyik) aranyfedezete! A JELENBEN Fábry Zoltán Trianon után katonasapkáján fekete szalaggal gyászolta az utcán a feldarabolt országot és szétszaggatott nemzetet. Be is kísérték őt az új csehszlovák hatóság emberei, de - mint írja - „egy emberséges cseh bíró hazakergette”. A váratlan hazátlanság élménye hihetetlen és döbbenetes. Azelőtt a hazáért mindig küzdeni kellett, de nem veszhetett el. A hódoltság állapota is más természetű, a kisebbségi léthelyzet új a magyarság számára. A haza elveszett, a nosztalgia is hiába! Az idősebbek sosem nyugodtak bele, a fiatal nemzedékek súlyos törvényként számolnak vele. Már a háborúban a frontélmények, a tizenkilencedik századvég „esztétikai gyönyörökben” felnőtt ifjainak, ezen „széplelkeknek” drasztikus találkozása az oktalan öleléssel és elállatiasult emberrel, a „gyilkos élményű (Fábry) tragikus előkészítői a huszadik századi kataklizmának. Lelkűkben a múlt visszatérésének illúziójával élnek s lassan kihalnak az öregek, a fiatalok - Mécs László, Győry Dezső, Fábry Zoltán, Szalatnai és Peéry Rezső, a Dobossyak - a- páikkal szembefordulva új identitást keresnek, korszerűbb nemzeti tudatot fogalmaznak, mely más, mint apáiké, ám nem kevésbé magyar! Az alkalmazkodó korszerűség-korparancs! A belföldi szellemi múlt és az írásbeliség hagyományainak természete minden bizonnyal segítségükre volt ebben a folyamatban. De abban sem kételkedhetünk, hogy egyrészt a magyar kisebbségek puszta léte, huszadik századi valóságuk, másrészt ezek szellemi útkeresése, önmagukra találásuk értékei és gondolkodásuk európaiasan demokratikus vonásai az egyetemes magyar nemzettudat fejlődésére is hatottak. Kulturális és politikai értelemben! Különösen hangsúlyoznám ez alkalommal a Felvidék hozzájárulását a magyar tudat gazdagodásához, annál is inkább, mert erről általában, Erdéllyel ellentétben, kevesebb szó
