Irodalmi Szemle, 2003
2003/7 - Pomogáts Béla: Rákóczi alakja a szépirodalom tükrében (esszé)
Pomogáts Béla a szellemi horizontnak a többszörös átalakulását, amelyen a nemzeti közösség a maga múltjával számot vetett és önmagáról képet alkotott. A fejedelem alakja jelen volt a 18. század népszerű énekköltészetében, abban a hatalmas irodalmi korpuszban, amelyet a magyar irodalomismeret „kuruc költészetnek” nevez. Ennek a hatalmas költői anyagnak az összegyűjtése és kritikai feldolgozása - nem kevés korábbi vállalkozás, így a többi között Thaly Kálmán, Erdélyi Pál, Esze Tamás, Dávid Gyula és Stoll Béla szövegkiadásai után- mindenekelőtt a Rákóczi-kor kiváló kutatójának: Varga Imrének a nevéhez fűződik, aki 1977-ben (a fejedelem születésének 300. évfordulója alkalmából) adta közre A kuruc küzdelmek költészete című igen gazdag gyűjteményét, és ebben kétszáznegyvenhárom verses szöveg tükrében mutatta be a korszak hadi, politikai, leginkább pedig „lelki” történetétA kuruckor költészete természetesen igen gazdag képet ad Rákóczi alakjáról is, ennek a költői korpusznak olyan máig élő darabjai vannak, mint az 1703 nyarán keletkezett Rákóczi Ferenc buzgó éneke című vers, amelynek szerzőségét több irodalomtörténetíró (így a szöveg első közzétevője: Badics Ferenc is) magának a fejedelemnek tulajdonítja, a Rákóczi Ferenc éneke (Cantio de Francisco Rákóczy), amely a fejedelem nevében szólítja egységes fellépésre a függetlenségi harcot vívó nemzetet, a Rákóczi Ferenc bús éneke, amely a hazájától búcsúzó, önkéntes számkivetésbe induló fejedelem alakját rajzolja meg, és a Magyar ének vagy Rákóczi-mars, amely Rákóczi-nóta címmel talán a legnagyobb politikai és szellemi hatást érte el, főként a reformkori magyar közgondolkodásban, és minden bizonnyal Kölcseyre, a Himnusz szövegére is hatott. A Rákóczi alakját, küzdelmeit és személyes sorsát felidéző kuruc költemények a fejedelem alakját részben mint szabadító, karizmatikus vezért, részben mint az Úristen végső kegyelméért fohászkodó tragikus hőst mutatják be. Az első (amint láttuk, magának a fejedelemnek tulajdonított) Rákóczi-vers még lengyelországi ihlet nyomán, de már Kálló várának ostroma idején keletkezett, s ebben a vezér a nemzet összefogására szólít fel: „Magyar nemzet, kérlek téged az Istenért, / Hogy magyar magyarnak ne szomjúzza vérét, / És senki ellenem ne fogja fegyverét, / Mert én nem kívánom magyar veszedelmét.” A Rákóczi Ferenc bús éneke pedig, amely mélyről fakadó vallásossága következtében az egyházi énekek közé is bekerült, a fejedelem szájába adva fejezi ki a vereség tragikus érzéseit: „lm elmégyek országomból, / Drága kedves jó hazámból, / Eddigvaló hajlékomból / Költöznöm kell jószágomból. / Mutass, Jézus, kies földet, / Lakásomra adj jó helyet, / Ez életben csendességet, / Jövendőben idvességet.” A Rákóczi-kor költészete mellett a 18. század elbeszélő irodalma, mindenekelőtt magának a fejedelemnek az Emlékiratai is igen gazdag képet adnak az 1703—1711 -es függetlenségi háborúról és ennek vezéréről. A kuruc háború történetét természetesen mások is megírták, így Ottlyk György, a fejedelem udvarmestere, Teleki Mihály, a korábbi nagyhatalmú erdélyi kancellár fia, Vargyasi Dániel
