Irodalmi Szemle, 2003
2003/7 - Bárczi Zsófia: Patkányok (novella)
Patkányok futott, némelyik azonban a falak mellett tört ismeretlen magasságokba. A végét e- gyiknek sem látták, a plafonba vájt kürtőben vesztek a sötétbe. Egy-két cső kitartóan csöpögött, az andalító hang és a félhomály a föld alatti barlangok meghitt békéjét kölcsönözte a vízháznak. A fiúk megtalálták a lakótelep szívét. Akkor éjszaka nem tettek semmit, csak üldögéltek a testmeleg teremben, meg-megérintették a falakat és a csöveket, és még csak véletlenül sem pillantottak a mennyezeten tátongó kürtők felé. Csak az első hajnali fénysugár kergette őket vissza penészes járataikba, ahol kivárták a reggelt, hogy hazatérjenek. Másnap már céltudatosan követték a járat kanyarulatait, tudták, hogy immár ö- vék az egész labirintus. Aznap éjszakára megvolt a tervük. Már nem álltak meg szaglászni a zöldre mázolt ajtó előtt, úgy lépték át a küszöbét, mint aki hazatér. Egyenesen a terem közepére mentek, szemüket a mennyezeten jártatva keresték a legmegfelelőbb pontot. Végül a kicsi talált rá, az, amelyik elsőnek hallotta meg a macskakölykök sírását is. A kürtő a helyiség bal sarkában nyílt, két széles, párhuzamosan futó csövet nyelt el. Az egyik tapintása hűvös volt, a másik viszont szinte égetett. Rövid tanakodás után a legkisebb kölyök átölelte a hideg, szürke csövet, ami talán a szennyvíz elvezetésére szolgált, a többiek pedig feltolták olyan magasra, hogy végül csak a csövet kulcsoló láb látszott a gyerekből. Hallották, ahogy nekiveti a hátát a kürtő falának, talpával pedig kitámasztja magát a vezetéken. A szobát egy darabig betöltötte a falhoz súrlódó test zaja, mintha egy roppant hüllő a- raszolt volna fölöttük kaparászva, aztán kisvártatva elült a neszezés, és a lentiekre újra ráborult a csend. A gyerek csak néhány óra múlva tért vissza, koszosán, pókhálósán, lehorzsolt térdekkel, de roppant elégedetten. Meghallgatták a beszámolóját, és rövid tanakodás után úgy határoztak, hogy további teendőiket másnapra halasztják. Reggel nem mentek haza, az ablakot lefedték egy ócska ronggyal, aztán bevackolták magukat a meleg vizes csövek közé, s pár pillanat múlva már aludtak is, igaz felületesen, mint a mindig éber állatok. Némelyikük olykor feltámaszkodott, körbeszimatolt a levegőben, de nem érzett veszélyt. így jött el az este. Sötétedéskor ébredtek. Miután gondosan eltorlaszolták az ajtót, a csapat vadászni indult. Már tudták, hogy hol lakik az öreg. Egymás után tűntek el a keskeny kürtőben, csak a két legtestesebb maradt lenn őrködni, ők úgyse fértek volna el a szűk járatban. A kicsi patkányügyességgel kúszott felfelé a koromsötétben, a többiek alig győzték követni. Aztán egyszer csak megállt. Rövid ideig matatott a falon, mire felderengett egy négyzet alakú nyílás, a gyerek meg eltűnt a szemük elől. De azonnal meg is jelent újra, bár csak derékig látszott. Integetett, hogy kövessék. A csapat tagjai egyenként átkecmeregtek a lyukon. Egy szűk fürdőszobában találták magukat, ide vezettek a csövek, de persze tovább is, fel, egészen a ház legutolsó emeletéig. A kicsi óvatosan kikémlelt a folyosóra. A halvány éjszakai derengésben semmi se moccant, csak az egyik szoba felől hallatszott harsány, egyenletes hortyogás. A lakást megülte az öregség szaga, a fiú elhúzta az orrát, mikor
