Irodalmi Szemle, 2003

2003/6 - TALLÓZÓ - Glatz Ferenc: A Rákóczi-felkelésről (Egyetemesség, lokalitás, alternatívakutatás)

TALLÓZÓ

önfenntartás határáig jutott — a természettörténet kezdeti kutatásai legalábbis erről szólnak (a Rákóczi-kor kiváló kutatója, R. Várkonyi Ágnes éppen a hazai természetkutatás egyik úttörője).

ÚJJÁÉPÍTÉS

Ilyen életkörülmények között érte őket a királyi hatalom törekvése: új igazgatás kiépítése, az annak terheit a lakosságra hárító adópolitika, amelyet a töröktől 1686 után fokozatosan visszafoglalt területeken is bevezettek. Kétségtelenül modern európai rendszer. A kor embere mindezt úgy élte meg: az emberi életviszonyok nem javultak, de romlottak 1699, a török kiűzése után. Miért?

A török korban, a 17. században a Kárpát-medencében sok száz kilométeres szakaszon húzódott a törökellenes hadszíntér határvonala, az ún. végvári rendszer. Ez a végvárrendszer és a török-keresztény vonalon az „átjárás”, a kereskedelem több százezer embernek adott életlehetőséget. Végvári katonáknak, a várakat, katonaságot ellátó termelőknek, kereskedőknek. (Szakály Ferenc kutatásai mértékadóak, most fiatal kollégánk, Pálffy Géza készít végre megbízható, aprólékos felmérést.)

A török kiűzésével a török—magyar határvonal a Kárpát-medence déli részén alakult ki, majd a délen lakó szerbeknek biztosított kiváltságokat, jó megélhetési lehetőséget. A régi, most már „haszontalan” végvárakat elkezdték lerombolni (óriási pénzbe került nemcsak a fenntartásuk, hanem a lerombolásuk is), a végvári katonaságot pedig szélnek engedték. Az ország középső részének nagy része így „munkanélkülivé” vált. Rákóczi seregének jelentős része — ismert tény történetírásunkban — a volt katonáskodó, most már „munkanélküli” elemből került ki. E népesség úgy látta, hogy a bécsi királyi hatalomtól segítséget nem várhat, így a szervezkedő, Rákóczi vezette csoporthoz szegődött, amely érdekeit képviselni ígérte.

BIRODALMI ÉS LOKÁLIS ÉRDEKEK: BÉCS VAGY BUDA

Az államigazgatás hatásrádiusza a 17. században nem érte át még a királyi Magyarországot sem. A török ék az ország középső részén amúgy is széttagolta a korábbi államigazgatást. Az északkeleti és a délnyugati végek is önállósultak. Nemcsak politikailag, hanem a létfenntartás újratermelésének, megteremtésének rendjét illetően is.

Az ország délnyugati részén, az Adriáig terjedő kereskedelem (élő marha) és a birtokmodernizáció révén a Zrínyiek (horvát bánok is), a Frangepánok erősödnek meg. Mind a térség gazdasági, mind a földesurak személyi, politikai érdekei szembekerülnek a bécsi (birodalmi) adminisztráció érdekeivel. Északkeleten a másik nagybirtokos család, a Rákócziak élvezik a tokaji bor és a még megmaradt észak-dél (Lengyelország) irányú kereskedelem áldásos hatását. Nem véletlen, hogy az önálló gazdasági és politikai érdekű Délnyugat-Magyar- ország és Horvátország vezető családjai (Zrínyiek, Frangepánok), valamint a Rákócziak lesznek a 17. századi Bécs-ellenes mozgalmak vezetői. A helyi érdekeket