Irodalmi Szemle, 2003
2003/6 - SZEMLE - Koncsol László: Cselényi László köszöntése
SZEMLE Árpád, s kérdezte tőlem személyesen is, amikor a kötetet összeállítottuk. Miért e kosztolányis, Juhász Gyulá-s, Tóth Árpád-os beütésű, nem látványos, szelíd hangú, régimódis költészet? De vajon miért olvassuk még ma is oly szívesen Tóth Árpádot vagy Juhász Gyulát? Talán az az egy perc, az a mélyünkből felsóhajtó hang hiányzik olykor, ami még emberivé teszi eltorzult mindennapjainkat. S a mai nap legnagyobb meglepetése - ideutazván Nyitrán fiatal egyetemisták ülnek körém, akik közül a mellettem ülő csak úgy váratlanul elkéri Dénes György kötetét Magyarul nem tud, de mint mondja, kulturológia szakos, s az idén foglalkoztak a szlovákiai magyar irodalommal György Denes, Terez Dávid, Tibor Bábi — sorolja, s én csak hallgatok megkukulva. Hát még ilyen is van? Aki itt él, szépen éljen / az erdős, tündéri vidéken, / hol a tölgyesben kedves csíz dalol, / karsztvizek törnek elő a föld alól. / Ahol a vén szirtek suttognak regét, / s megcsodálják az isten kék szemét...” — szemem behunyva mormolgatom gyakran e sorokat a számomra oly kedves szülőföldről, ahol Dénes György szerint mindörökre céltalan a lét. De higgye el, kedves Gyuri bácsi, hogy a gömöri lét így teljes, áttetszőn, üvegkeményen, futó szelek szorításában. Juhász Dósa János Cselényi László hatvanöt éves (Elhangzott a Magyar Kulturális Intézet rendezvényén) Weöres Sándor írta barátjának, Kormos Istvánnak 1974 szeptemberében, Kormos ötvenedik születésnapján a következőket: „Kormos Pista is ma már / félszáz éves vén csatár. / Mondanám, hogy lehetetlen, / de tíz évvel öregebben / hord engem a Duna-part / s önt fejemre kutyabajt. / Órám tíz évet siet, / tízet késik a tied, — hisz egyidősek vagyunk, / sose lesz felnőtt agyunk...” És így tovább, de erről majd a végén valamit. Hasonlókat szerettem volna rímfaragni a jubiláló Cselényi László köszöntésére, s noha van itt néhány dolog, ami nem egyezik, időzavaromban ezt az elmés szöveget választottam indításképpen. Cselényi nem ötven, hanem hatvanöt, magam a hatvanhét felé vonszolom magam, szóval csak gyönge két év választ el bennünket egymástól, nem tíz, mint ama két lángelmét, s egyetemi-főiskolai éveinkben és az Ifjú Szívek énekkarában sodródtunk egymás mellé. Röviden elmondanám, ha már ez a tisztem, és örömmel mondom el, köszönöm sorsunknak, hogy elmondhatom, miért szeretem Cselényi Lászlót. Megszerettem, mert lelkes, naiv, tiszta, a költői elhivatottság szent tüzében lobogó kamaszként lótott-futott a világban. Szerettem, mert bár mindenkivel összemarakodott, velem csak ritkán tudott összeveszni. Tőzsérrel annál többször, de ugyanannyiszor váltak szövetségesekké, de mindig életre-halálra. Szerettem, mert egyre tisztábban ítélte meg a való világot, az akkori, orwelli Big Brother gyúrta Közép-Kelet-Európa valóságát, s ezt mind verseiben, mind
