Irodalmi Szemle, 2003
2003/6 - EZ IS A MÚLT... - Magyarics Ferenc: Háborús emlékeim
EZ IS A MÚLT... bank, posta vagy töltőállomás kirablásáról. Egy itthon töltött vasárnap délután megyek a városba. Hát mit látok? — egy szerdahelyi fiú, Berecz Pista itthon biciklizik, pedig tudtam, hogy be volt csukva. Hát te hogy kerültél haza? — kérdem tőle, mindenkit hazaengedtek a fogdából is. Holnap reggel megyünk ki a frontra kiáltja és biciklizik tovább. Hazamenet bementem a nővéremhez és mondom neki, mi újság, holnap megyünk ki a frontra. Jaj, Feri, csak a mamának meg ne mondd, mert még jobban megbetegszik. A papának szólhatsz. Nagyon nehezen elbúcsúztam anyámtól, de a frontról nem szóltam neki semmit. Szegény apám kikísért a kapuig és, fiam, mondja: ha olyan helyzetbe kerülsz, attól ne félj, hogyha fogságba esel. Ott már biztonságban leszel. Szegény, ő azt hitte, most is úgy van, mint az I. világháborúban volt. Ő is orosz fogságba esett és mindig mesélte, hogy valahol Asztrechán környékén lovakat meg birkákat őriztek. Visszamenet Bacsfára már a folyosón osztották ki az úgynevezett téli felszerelést, ami egy bekecsből, hósapkából, és egy vesekötőből állt, ami egy méter hosszú és 30 cm széles posztóféle anyagból volt a két végén zsinórral, hogy rá lehessen kötni a derékra. Reggelig kimenőt kapott mindenki. A vendéglő a kastéllyal szemben volt. Reggelig nyitva tartott, és akinek pénze volt, mind elitta, hogy már úgy sem lesz rá szükség, és szólt a nóta reggelig. Mert volt ám sok szép magyar nóta akkor. Reggel hatkor megkaptuk a reggelit és teljes felszereléssel nótaszóval megindultunk az állomásra Somorjára. A malom mögé volt a szerelvény betolatva. Mindenki kapott a sapkájába egy szál mindenszenteki virágot, mert más már nem volt. A negyedik század már kezdett berakodni. Én egy fatövén ülve még egypár levelet írtam az ismerősöknek a térdemen. Idefelé az úton, ha nem is izzadtam meg, de egy kicsit felmelegedtem. írás közben éreztem, hogy a hátam úgy borzong, de oda se neki. Alighogy befejeztem az írást, jön pár tiszt. Odahívják a többi tisztet is, és rövid szóváltás után közölték velünk, hogy az indulás le van fújva, és minden század visszatér a szálláshelyére. Sády is ott jött-ment köztünk, mert ő is jött volna velünk ki. Egyszer csak észrevette azt a pár szál virágot, amit a felesége hozott ki neki, és ő a köpenye zsebébe tette. Kiadta a parancsot, hogy azokat a gyomokat (virágokat) meg mindenki tüntesse el a sapkákról, mert ha egyszer nem megyünk, azoknak ott semmi helye. Aztán minden század visszament a szálláshelyére. Utána való napokban jószerűen csak ténferegtünk a szálláshelyünkön. Én úgy látszik, mégis meghűltem a levélírás közben, mert estére belázasodtam, de reggelre a láz lement. Ez így ment pár nap. Gondoltam, elmegyek gyengélkedőre, de mivel lázam nem volt, természetesen kirúgtak. Másnap jó deres hideg reggel volt. A csuklót egy ingben tartották. A csukló után, mikor már jól megizzasztottak bennünket, mentünk az udvarban lévő hosszú itatóvályúhoz mosakodni Én derékig levetkőzve locsoltam magamra a hideg vizet A többiek már úgy kiabáltak rám Gyere már, mit locsolkodol annyit! Gondoltam magamban, hát mit? — kapok egy tüdőgyulladást és bevisznek a kórházba. Hátha ezalatt történik valami. És történt is. Ugyanis a mosdás után elmúlt a lázam és többé nem jelentkezett. A hétvégén újra hazaengedtek mindenkit, de egyben közölték velünk, hogy most már biztos hétfőn indulunk a frontra. Otthon már mindenki tudta, hogy holnap már indulunk a frontra, csak az anyánk nem. Bár kissé gyanakodott,
