Irodalmi Szemle, 2003

2003/6 - Fellinger Károly versei (I. Requiem az élőkért, II. Requiem a holtakért, III. Requiem a Kis-Dunáért, Hogyha szobor volnék)

Feliinger Károly versei

II. Requiem a holtakért

Csönd legény ke, csöndlegényke, odaáll az Ur elébe.

Nagyot dobbant; szállni kéne, bárcsak hal lenne szegényke.

Csönd szegénye, csönd szegénye.

Napfiúcska, napfiúcska, árnyékát mossa a kútba’.

Verejtéke édes felhő, rajta pihen a teremtő.

Szeplős arca, kerek erdő.

Táltos fia, táltos fia, patkót ver az álmaira.

Telihold a kisvánkosa fekhelye a nagy éjszaka,

kézen fogja Szűz Mária.

(2000. 8. 18-19.)

III. Requiem a Kis-Dunáért

Kis-Duna partján öreg akácfa, reá szegezve a három kereszt, három legényke fulladt a vízbe, Kis-Duna, Kis-Duna, te tetted ezt.

A halász, mint partra vetett hal, vergődik dadogva szegény pára, a Kis-Dunából már soha többé, nem kerülhet hal az asztalára.

Átkozott folyó, nyögi a föld is, ostorcsapás nyoma a hátamon,