Irodalmi Szemle, 2003
2003/6 - Gál Sándor: Napló, 1983 (2.)
Gál Sándor re. Talán még közé is lehetne építeni egy más cselekményt is: a Vagon leírását. De akkor mit csináljak az Állomással? Mert az Állomás is szerves része az ítéletidőnek. Vagy: hármas montázs? Egyszer régen már csináltam ilyet a Lenyakazva és kiközösítve című novellában, ami annak idején az Irodalmi Szemlében megjelent, de könybe soha nem kerülhetett bele (...) Szeptember 1. csütörtök. Bolondokháza. Beiratkozás az iskolába, zenedébe. Ráment az egész napom. Vagyis ma nem csináltam semmit. írt a mama. Megkapták a mesekönyvet, jól vannak, ez nagyon fontos. Laci meséskönyve is elkészült, de még nem láttam, pedig nagyon kíváncsi vagyok rá. Máskülönben jeles a mai nap — tíz éve, hogy házasságot kötöttünk. Évának tíz szál vörös rózsát vettem erre az alkalomra, na és egy üveg pezsgőt. Azt még, látom, nem jegyeztem be, hogy befejeztem a Negyvenhat telét. Több, mint 30 noteszlap, vagyos kb. 25 flekk. De talán a végét újraírom, kibővítem, mert az az érzésem, hogy így, ahogy van, nagyon elharapottnak tűnik. Mindenesetre legépelem az egészet, s majd utána eldöntőm, mit, s merre. Ráérek, semmi sem sürget. Szeptember 4. vasárnap. Az éjszaka megjött az ősz. Esőt hozott és lehűlést. Későn jöttem haza, éjfél körül, mert tegnap este Felsőlánc felett lőttem egy vadmalacot. Fejfájásra ébredtem, s egész nap sehogy se érzem magamat. Semmi lényeges, most is esik az eső. Szeptember 8. csütörtök. Csendes őszi idő, elég hűvös. Délelőtt dolgoztam, kétoldalnyi szöveg a Vagon-hoz. Délután levél Ilia Miskának, anyáméknak, Lacinak. Sokat gondolkodtam mostanában a regény felől. Hogy mi legyen vele. Csak „kiadható” írást érdemes-e kiadnom? Ha nincs benne más többlet is? Hogy érdemes-e tovább kínlódnom a nagyepikával? Nem a novella-e az, ami az én adottságaimnak a legjobban megfelel? Azok a szövegek, amelyek nem nyúlnak 30-40 oldalnál túlra. Az alkati, természetes adottságom erre képesít-e csupán; kizárván a tágabb koncepciójú kompozíciókat?! Ezt a kérdést előbb-utóbb el kell döntenem magamban, hogy az időmmel, energiámmal — amíg van és lehet — ésszerűen gazdálkodhassam. Nem elvetendő feladat: felismerni saját határainkat, s azokat felismerve élni-építkezni. Nem lemondani egy lehetőségről, hanem más alakban megvalósítani — mert nem másról van szó. Ami egyetlen műben — regény — nem valósult meg kellő hőfokon, az megvalósítható novellában részenként, egymás mellé helyezve az egyes darabokat. Vagy ugyanezt megtenni, de regénnyé összefűzve? Szeptember 23. péntek. Úgy látszik, a naplóból valamiféle heti összefoglaló válik. Hétfőn éjszaka utaztam Pozsonyba. Voltam a kiadóban, elhoztam a regényt (nincs tovább) azzal, hogy tavaszra nekiülök újra, és dolgozom még rajta. Majd kiderül. Kaptam egy példányt Lacink meséskönyvéből (A Tarisznyás meséi), hazafelé a vonaton el is olvastam. Tetszik. Három gyűlést abszolváltam kedden Pozsonyban, minden komolyabb eredmény nélkül. Egy fél órát Sidó Zolival is beszéltem; elmondtam neki abbéli aggodalmaimat, hogy ha nem változnak az anyagi lehetőségeink, a szövetség teljesen lebénul. Úgy láttam, nem értette a
