Irodalmi Szemle, 2003
2003/6 - Duba Gyula: Szerelmes földrajzom (1.), (A tájról, hazáról, nemzetről)
Duba Gyula Sorsa egyéni és közösségi tragédiáinak értelmét keresi a költő. Persze a cenzúra működik s nem kevésbé az állambiztonsági szervek. Különösen feszült ötvenhat ősze, Tőzsér verse hiteles! Az Őszi világ — őszi szemmel címűben úgy látja, hogy a ragyogó nyár, s amit „egy évig tanult/ a föld, halomra hullt / egy nap alatt.” S „...a nyers való / jelenti a világot.”, mely „csak rög, meg avar!” „A keserű magyar”, ki bőszen átrendezte hitét huszonkettedik esztendejében, „most áll zavartan-fakón/, új után kutatón,/ a mozgó, furcsa őszben.” Tőzsérnél tűnik ki leginkább, hogy költőink fiatalon eljutnak az elmúlás megérzéséig, a vég sejtelméig, a halál gondolatáig! íme a Mogorva csillagban: „Apám odalenn,/ hideg lehet, mert / eres testedből / fagyrózsák nyílnak, / koszorú vázak, csontfehér füvek” A megsejtett igazság személyes is, közösségi is. „Apám, örököd / nehéz, de élem” Nem lehet másképp, minthogy a Felföld déli szegélye, a mi tájunk sajátosan drámai múltat ismer, egyénien tragikus történelemmel terhes. Mintha költőink is ezért nem érintenék a nemzet fogalmát, és számukra a haza bensőségessége is lassan elkopik! 3. AZ ÉLMÉNY A földrajz nemcsak tájakról szól, hanem emberekről is, meg ahol laknak: falvakról és várásokról. Közeli és távoli városokról. Ma már nem tudom eldönteni, melyik főváros nevét hallottam először, Prágáét vagy Budapestét?! Inkább Prága lehetett, mert abban az időben ott katonáskodott apám. Talán még nem is beszéltem, amikor levelek jöttek és mentek a Csehföld és a falum között, körülöttem olvasták őket, beszéltek tartalmukról. Az ilyen korban hallott fogalmak valahol nagyon mélyen rögzülnek a tudatalattiban. Aztán a városok nevéhez nagy emberek híre társul. Masaryk elnök nevét korábban hallottam, mint Horthy Miklós ŐfÖméltóságáét! Ferenc Jóska és Bécs városa meg Bosznia messzi tájai is korábbi élményeim lehettek, hiszen ott katonáskodott a nagyapám. Egykor onnan hozta a csinkvanti szőlővesszőket meg az örökzöld nyetatafát (tujafát). Bizony Masaryk neve és Prága városa nagyon korai élményem, a „tatícek nás”-t (a mi apókánkat!) már a népiskola első osztályában ünnepeltük. De ezen is túl mind az elnökhöz, mind a fővároshoz családi legenda is tapad. Egy nagy állami ünnepen Masaryk elnököt katonai defilé — díszparádé — köszöntötte, Lovastüzér apám a hat ló vontatta tizenöt és feles ágyú éllovasaként „defilírozott” az elnök és a kormány előtt. Kitűnő lovas apám délcegen megüli a tüzérlovat. S a parádé végén az elnök, maga is ismert lovas, apámékhoz ment és megdicsérte őt a tüzérek előtt: „Délcegen, egyenes tartással kell megülni a lovat, mint Duba tüzér!” Nemcsak az esetre, hanem arra sincs már tanú, kinek mondta el apám a történetet. De én hiszek benne, lehetséges volt, apám valóban jó lovas volt, és a legenda nem magától keletkezett. Máig bennem él. Horthyt se láttam soha fehér lován, de tudtam róla, hiszen a névnapjára rendezett iskolai ünnepségen majd beletört a nyelvem, míg kimondtam a címét a köszöntő versikében: Őfőméltósága! Szerelmes földrajzunk így épül bennünk egész életünkben. Sorsunkkal nyit számunkra széles panorámát. Gyakran a véletlen is közrejátszik ebben. Harminc évvel később magam is Prágában katonáskodtam,
