Irodalmi Szemle, 2003
2003/5 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Keserű József: A különbségek iránti érzékenységről (Grendel Lajos születésnapjára)
Jubilánsok köszöntése amelyben a nyelv nemcsak jelszerűségére, hanem jelentéseire is reflektál, mégpedig olyasformán, hogy a jelentés formastrukturáló erőként működik benne. Tőzsér értékeléséhez csatlakozik Szirák Péter, Grendel kitűnő monográ- fusa is: A kisebbségi sors átértelmezésére törekvő Grendel egy olyan olvasásmódot alakított ki, amely sem a megelőző szlovákiai, sem az egyidejű magyarországi diskurzusmintáknak nem feleltethető meg maradéktalanul. Körülbelül a kilencvenes évek második felétől sorra jelentek meg olyan művek a magyar irodalomban, amelyek többek között a történelem textualitá- sának, folytonosságának, a történeti tények megismerhetőségének kérdéseit aktualizálták. Talán megkockáztatható a kijelentés, hogy hatástörténeti perspektívából tekintve az Éleslövészet, pontosabban annak első része a kilencvenes évek ún. áltörténelmi regényeinek fontos előzményeként is számon- tartható. Grendel regénye a történetszerűség és a történelem textualitása kérdéseinek középpontba állításával majd két évtizeddel megelőzte azokat a prózapoétikai törekvéseket, amelyek a kilencvenes évek végétől kezdődően Háy János, Márton László, Láng Zsolt, Darvasi László szövegeiben artikulálódnak. (Természetesen nem hagyható figyelmen kívül e regények egymástól való különbsége, e kérdés kifejtése azonban alaposabb vizsgálatot igényelne.) Első megjelenésekor (1981) ugyan felfigyelnek rá, ám a regény történetfilozófiai implikációi feltáratlanok maradnak. A történetszerűség iránti érdeklődés megnövekedésével párhuzamosan újabb olvasatai születnek, igazi jelentősége azonban csak a fent említett kortárs regények recepciós horizontjából válik beláthatóvá. Az Éleslövészet a történelem célelvüségébe vetett hit megingásának tapasztalatát közvetíti, egyszersmind szembeszáll azzal a tradícióval, amely a történelmet hegeli értelemben vett dialektikus egységnek tekinti. A regény jelentésstruktúrája a történetkritikai előfeltevéseit mind grammatikai, mind retorikai szinten érvényesülni engedi. Sikerét talán épp annak a már említett kettősségnek köszönheti, hogy egyszerre szövegszerű, azaz reflektált olvasásra késztet, s egyben jelentésorientált. A regény nyitánya mindenféle értelmezői tevékenység kudarcát vetíti előre. Az elbeszélő régi tekercsekre bukkan az Olsavszky-házban. Talpnyalás és irónia fedik át bennük egymást megtévesztő-tökéletesen, s az elbeszélő nem tudja eldönteni, hogy ami hajbókolásnak látszik bennük, nem irónia-e, illetve ami ma pamfletként olvasódik, valójában nem talpnyalás-e. A tekercsben foglaltak biztos uralásában a tapasztalat nyelvi közvetítettsége jelenti a legfőbb akadályt. Az eredet hangjának távollétében az elbeszélő-értelmező kénytelen a hátrahagyott írott szövegekre hagyatkozni. Mivel azonban a szövegek nyelvi megalkotottsága mindvégig bizonytalanságban hagyja a befogadót valódi tartalmuk felől, az feladja az értelemképzésre irányuló törekvéseit A regénykezdet az előadandó történet megelőlegezett homályosságát és a dolgok eredendő tisztázhatatlanságát figurálja Tehát előreláthatóan semmi sem tisztázódik majd A múlthoz való hozzáférés korlátozottságának tapasztalata szembesíti az elbeszélőt a történelmi események és a róluk szóló beszámolók elkülönböző- désével. A regény hadat üzen a metafizikus történeti koncepcióknak, amikor az események célelvűségét megkérdőjelezve a történelmet olyan modellszerű konstrukciónak láttatja, amely tetszés szerint generálható és ismételhető.
