Irodalmi Szemle, 2003
2003/4 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Németh Zoltán: Az írás mint játék, határsértés és bátorság
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Cégély Vendel és a nagy kan gyesznó című elbeszélésből került át a negyedik kötetbe. Az életmű verzióját erősítik a motivikus egybeesések és a visszatérő szereplők rendszere is. A malacfalu kiépítése, a videót néző disznók, a hegyek között meghúzódó, elszigetelt falu képe, Cégély Vendel, Kerkó János, Gura Karcsi, Zacskós Fridda néni, Bögyös Gitta, Sebestyén atya, Bíder (Bieder) András és Májer (Meier) Ulrike, a nagy kan gyesznó mind Ficsku előző köteteiből kerültek át a Szakbarbárok szövegébe. Ficsku mintha a történetek újramondásával, az elbeszélés, a mondás mágikus erejével szeretné újraalkotni azt a fiktív közösséget, amely az elbeszélő és az elbeszélés nélkül enyészetté válna. Ebben segítségére van a hétköznapi és természetfölötti kódjának a textusban való feloldása, a bináris oppozícióból való kibillentése, problemati- zálása, „azaz” az ismeretelméleti kérdésfeltevés retorikai problémává való átalakítása (Bényei Tamás). Ennek a késztetésnek a figyelemre méltó és fölöttébb sikeres vállalkozása a történeti perspektíva szövegbe írása a kötet elején. Ficsku „a” történeti idő és szín megrajzolásával igazi mitologikus síkot szerez és teremt (Jánossy Lajos), amellyel meglepő távlatokba és kontextusba helyezi a szöveg jelentéslehetőségeit. A fantasztikum, a couleur locale, a genealogikus jelentésképzés, a mágikus jelentésátvitel és a karneváli inverziók alapján akár mágikus realista regénynek is nevezhetnénk Ficsku negyedik kötetét. (Ezeknek az elemeknek az együttes jelenléte főleg az utolsó előtti „fejezetiben válik nyilvánvalóvá: az „aradi pribék” Jan Kerkowicz és Kerkó János azonosítása százötven év távolából a genealogikus kapcsolatot erősíti, de azzal a céllal, hogy ez utóbbi személyen Cégély Vendel véres bosszút állhasson, miközben az azonosítás Cégély barátja, Bíder András segítségével történik. Bíder, mint író, saját fiktív szövegének állításait vetíti rá Kerkóra, akit így, a fekete mágia és Cégély laikus olvasatának segítségével szolgáltat ki a vérszomjas tömegnek az isten háta mögötti településen. A regény végi brutális karneváli jelenet után, az inverzió logikáját követve az utolsó, alig pár oldalas Csend. Életek, „fejezetben” aztán Kerkó János egy lehetséges értelmezés szerint mint áldozat az aradi vértanú Lázár Vilmossal azonosítódik, lezárva a nevek végzetes játékát.) Ficsku regénye kiélezett formában veti fel a szöveghatárok és a fikció létmódjának kérdéseit, s ezáltal az értelmezésnek tesz fel provokatív kérdéseket. Vajon mikor olvassuk jól a Szakbarbárokat? Ha önmagában olvassuk, mint önálló műalkotást, figyelmen kívül hagyva az életmű eddigi darabjait, vagy akkor, ha értelmezésünkbe hangsúlyosan, kiemelten szólnak bele az életmű szövegei? Ficsku eljátszik az olvasói jelentésadás kiszolgáltatottságával, amikor történeteit túlvezeti a Szakbarbárok szövegén: a történetmondás szerteágazásá- nak lehetőségén keresztül a jelentésadás lezárhatatlan játékára hívja fel figyelmet, s ezáltal az olvasót helyezi vissza jogaiba. Ficsku negyedik kötete esetében azonban talán jobb lenne többes számot használni, és nem pusztán szövegről beszélni, hanem szövegekről. A Szakbarbárok szövegei ugyanis mintha éppen abban lennének érdekeltek, hogy az eldönthetetlenségek játékával egymástól gyökeresen eltérő hatásoknak tegyék ki olvasójukat. Ezért áll elénk a meglehetősen eklektikusnak tűnő szövegvilág, amely a posztmodern bricolage-technika logikája mentén szerveződik. Általá-
