Irodalmi Szemle, 2003
2003/4 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Széles Klára: Mit üzenhet egy költő - nehéz időkben? (tanulmány)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE „Egy ablakból zene szól. Csak egy ablakból száll a zene, de most betölti ezt a környéket, kertet, világsarkot" Egy pillanat, egy ablak, (hangsúlyozottan: „csak egy ablak”), egy otthoni zug - „világsarok”[enne? „Mindenki külön olvas, tanul, élvezi a tudást és a művészeteket. De mégis mindig csak együtt jutunk valamire ennek eredményeképpen.” És ismét - avagy voltaképpen először? - megjelenik az érintésnyi közelség, a közvetlen átélés: „A gyermekek selymes hajjal borított kis koponyájában, mint a más bán benne van, készül már a viláe újabb megoldása és megváltása, miközben te csak simogatod szeretettel és szórakozottan!’ Újabb képben, most már kicsiben, s azon belül is a még kisebben (gyermekFEJ, mag, készülő kibontakozás) - ismét a madártávlatian megjelenített egyedi módon szemlélt, felfogott VILÁG jelenik meg. De most, épp, egyetlen pillanatképben — egy adott hullámhosszon. „Az ablakból történetesen a Nabucco áradó kórusát hallgatod a lebukó napban. És érzed, hogy minden bűn és bánat, hiba és tévedés ellenére nagy, örök és szabad az ember, mert még a tündéri ősz mellett is nagy az ő szépségteremtő és jóságteremtő hatalma" Mi lett az „ŐSZ”-ből? Csak nem az olyannyira megcsúfolt (még rosszabb: önmagát állandóan megcsúfoló, emberségéből kivetkőző, nagyon kisbetűs, nagyon kétségbevont értékű, távlatú ember nemes fogalmának helyreállítása? „EMBER”-ként visszaperlése? Bevált és fenyegető balsejtelmektől átitatott életünkben (amikor láthatatlanok vagy talán véglegesen meg is semmisültek mindennemű jobb sejtelmek) — hogy vetemedhet egy írástudó efféle könnyelmű elrévedésre? Lehetséges lenne az, hogy a mindahányónkat napestig fojtogatóan körülfogó napihírek, közvetlen házfedeleinket és lelki védőtetőinket elsodorható légi és egyéb katasztrófák között - valójában - egy univerzálisabb egészben élünk? A kozmosz végeláthatatlan teljességén belül is évmilliós, sok évezredes közös múltunkat görgető, emberiségnyi összefüggésrendszerben? S hogy ez az utóbbi az — első? - „A világ múltjának és jelenének állandó körforgása”, akár a „ évszakoké” mint „ nagyvonalú óráké”. S lehet ez például az ősz vagy a naplemente pillanata? Szüntelen újraismétlődő, befogadásra, érzékenységre indító, indíttató mindkettő, minden esztendőben, mindennap. Állandó alkalmai a közvetlen szorongató gyűrűből kiszabadulásnak, a tehetetlenül be nem hódolásnak, a fölébe kerekedés megőrzésének, visszahódításának. Vigasztaló szándékú, jótékony ámításról van szó? Nem. Költőnk aligha tekinthető struccpolitikusnak. Sok keserű, éles, kegyetlen, frappáns korunk
