Irodalmi Szemle, 2003
2003/3 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: I. A Felvidék iskolaügye a dualizmus éveiben (2) (tanulmány)
Popély Gyula mint annak a társadalmi összeforrásnak az eszközét, mely nélkül a politikai egység üres forma marad”.35 A magyarországi iskolák történetének neves szakírója Fináczy Ernő is középiskoláink magyar jellegét tartotta azok egyik legfigyelemreméltóbb tulajdonságának 1896-ban — tehát a millennium évében — megjelent nagy összefoglaló munkájában. „Középiskoláink tannyelve ma már csekély kivétellel magyar” — írta megelégedéssel 1896-ban a nevezett szakíró. „Nem szorul bővebb fejtegetésre, hogy a sokféle faji, vallási, nyelvi és nemzetiségi érdek között, mely hazánkat keresztezi, középiskoláink legnagyobb részének magyar voltában mily erős biztosítéka rejlik nemzeti kultúránk terjesztésének és magyar államiságunk megszilárdulásának. Mert a középiskolákból kerülnek ki mindazok, kik a nemzetet majdan vezetni fogják: ha sikerül ezeket a magyar műveltség eszközeivel a magyar közérzés számára megnyernünk, a legszilárdabb alapokra fektettük kormányzatunkat, közigazgatásunkat, igazságszolgáltatásunkat, közoktatásunkat, egyesületi és társas életünket, tudományunkat, sajtónkat — mindenünket.”36 Az összeomlás és az impériumváltás után azonban nagyon sokan belátták a „boldog békeidők” elhibázott magyar iskolapolitikájának fonákságait. Emlékiratai második kötetében — a magyar oktatáspolitika elemzésekor — maga Apponyi Albert gróf is módfelett nehezményezte és nagy mulasztásnak tartotta, hogy a Felvidék szlováklakta területein sem az állam, sem a felekezetek nem gondoskodtak szlovák tannyelvű középiskolák létesítéséről. Utólag maga is felismerte és nyíltan bevallotta: „(...) az önálló tót kultúra fejlesztése lehetett volna a mindinkább beszivárgó cseh befolyásnak legbiztosabb ellenszere. De sem a katholikus, sem a protestáns egyházi szervezetek, melyek közt német és tót anyanyelvű polgártársaink megoszlottak, nem létesítettek német vagy tót anyanyelvű középiskolákat, az állami tanintézetekben pedig olyan gyakorlattá vált — bár törvényes alap nélkül — a magyar oktatási nyelv kizárólagossága, hogy ezen változtatni az akkori időben alig lehetett. így vált a gyakorlatban holt betűvé a nemzetiségi törvénynek az az elvi kijelentése, mely a középfokú oktatásban is biztosította a nem magyar ajkú polgártársaknak az anyanyelven való művelődési lehetőséget...”37 A magyar állam részéről elkövetett oktatáspolitikai ballépésekért az impériumváltás után aztán az elszakított magyar nemzetrészek hátán csattant az ostor. JEGYZETEK AZ 1/2. FEJEZETHEZ 1. Márkus Dezső szerk.: Magyar Törvénytár. 1882—1883. évi törvényezikkek. Budapest 1896., 265-284. old. 2. Uo. 3. Nagyné Szegvári Katalin: A nők művelődési jogaiért folytatott harc hazánkban (1777-1918). Budapest 1969., 296-297. old. 4. Szuppán Vilmos: A magyar felsőbb leányiskolák múltja és jelene. Budapest 1896., 9-13. old. 5. Schwarcz Etel: Nőnevelés és oktatás a XIX. században Magyarországon. Debrecen 1938., 52. old. 6. Nagyné Szegvári Katalin: A nők művelődési jogaiért... i.m. 308. old. 7. Magyarországi Rendeletek Tára 1887. II. Budapest 1887., 1824-1898. old. 8. Magyarországi Rendeletek Tára 1895. II. kötet. Budapest 1895., 1680-1686. old. 9. Uo. 1689-1691. old.
