Irodalmi Szemle, 2003
2003/3 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: I. A Felvidék iskolaügye a dualizmus éveiben (2) (tanulmány)
A Felvidék iskolaügye a dualizmus éveiben (2) sikeresen befejezett növendékek írásbeli és szóbeli „érettségi vizsgálatot” tettek, és ezzel zárták le középiskolai tanulmányaikat. A gimnáziumban szerzett érettségi bizonyítvány bármilyen felsőfokú tanintézetben való továbbtanulásra feljogosította a növendéket, a reáliskolai érettségi azonban csak a műegyetemre, a tudományegyetemek matematikai-természettudományi karára, a bölcsészettudományi karok reál tanszakaira, illetve a tanárképző intézet reál tanszakaira, valamint a bányászati, erdészeti és gazdasági akadémiákra való felvételre nyújtott jogosítványt. A törvény azonban megengedte, hogy a reáliskolai érettségivel rendelkező tanulók valamelyik nyilvános főgimnáziumban latin és görög nyelvből is amolyan érettségi kiegészítő vizsgát tegyenek, amely birtokában már ők is felvehetők voltak a tudományegyetemnek bármely karára!1 Az egyes középiskolák az igazgató közvetlen vezetése alatt álltak. A tanintézetek felügyelete az illetékes tankerületi főigazgatónak volt a kötelessége. Az ország területe a középiskolák vonatkozásában tizenkét tankerületre tagolódott. E tizenkét tankerület a következő volt: Budapest székesfőváros, Budapest vidék, Pozsony, Besztercebánya, Kassa, Debrecen, Nagyvárad, Szeged, Székesfehérvár, Győr, Kolozsvár, Nagyszeben. (A mai Szlovákia középiskolái tehát a pozsonyi, a besztercebányai, valamint a kassai tankerületi főigazgatók felügyelete alatt állottak.) A tankerületi főigazgatók közvetlenül a magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszternek voltak alárendelve. Kötelességük volt tankerületük középiskoláiban felügyelni az oktatást, gondoskodni a törvények és miniszteri rendeletek végrehajtásáról, a hatáskörükbe tartozó középiskolákon elnökölni az érettségi vizsgákon, valamint jelentést tenni a miniszternek a tanintézetek állapotáról és az oktatás terén elért eredményeikről. Az autonóm felekezeti középiskolák felügyeletét a miniszter által kinevezett miniszteri megbízottak látták el. A főfelügyeleti jog gyakorlása az ország valamennyi középiskolája felett — a felekezeti tanintézeteket is ideértve — a vallás- és közoktatásügyi minisztert illette meg.2 A későbbiek folyamán az ismertetett 1883:XXX. tc.-t — azt mindvégig alaptörvénynek tekintették — már csak részleteiben módosították, illetve egészítették ki újabb törvényekkel vagy miniszteri rendeletekkel. A középiskolákról szóló 1883:XXX. te. nagy hiányossága volt azonban, hogy az egyáltalán nem tett említést a leányok középfokú képzésének lehetőségeiről. Az elemi népiskolán kívül a leányok számára csakis a felsőbb népiskola, a polgári iskola, valamint a tanítóképezde jöhetett továbbtanulásként számításba. A középiskolák — gimnáziumok, reáliskolák — kapui a leányok számára zárva maradtak. A társadalmi igény azonban kikényszerítette a leányközépiskolák létrehozásának szükségét. Ez annál is inkább indokolt volt, mivel az ország fővárosában már 1868-ban megalakult az Országos Nőképző Egyesület, amely célul tűzte maga elé a nők „tudományos” képzésének pártfogását. A nevezett egyesület már 1868 októberében négy évfolyamos iskolát szervezett leányok számára. Ez a típusú tanintézet nevezhető talán Magyarországon az első felsőbb leányiskolának.3 Nem sokkal később, 1875-ben már állami felsőbb leányiskola megnyitására
