Irodalmi Szemle, 2003

2003/3 - KÖSZÖNTJÜK A 65 ÉVES CSELÉNYI LÁSZLÓT - Escorial avagy a Cs-tartomány (Szemelvények egy gyűjteményes kötetből) Rákos Sándor: Ének Babilonban, Petőcz András: Végtelen hömpölygés (48), Papp Tibor: Lássuk a főbe lőtt narancsot!, Esterházy Péter: Cselényi, Tőzsér (56)

Köszöntjük a 65 éves Cselényi Lászlót

Rousselot, Pierre Emmanuel, Eugéne Guillevic, Hubay Miklós, Enczi Endre, Mérai Tibor, Sipos Gyula, Karátson Endre, Kende Péter, Heller János, Auer Pál, Albrecht Dezső, Bene Ede, Kassai György stb. társaságában.

1966 őszére elfogyott pénzkereső ereje, hivatalos okmányai lejártak, kutyaszorítóba került: semmiképpen nem akart menekültjogot kérni, mert a körülmények ismeretében pontosan tudta, hogy nem bírná ki a még súlyosabb terheket. A hazatérés tűnt a kisebbik bajnak. Azzal az eltökélt szándékkal ült fel a pozsonyi vonatra, hogy hamarosan visszajön Párizsba.

Legközelebb 1968 augusztusában indul el, a kezére, azaz még inkább a lábára játszó véletlen jóvoltából a bevonuló csapatok orra előtt, az utolsó vonattal Franciaországba. Második kirándulása két évig tart. Szorgalmasan jár a Sorbonne francia kurzusára, civil életében pedig gondosan növeli messze földön híres ügyetlenségének legendáját: polgári bér házban lépcsőházat takarít, ahol seprűje nyelével kinyomja az ablakot, karbantartóként a burmai követségen lerántja a csillárt a plafonról, egy könyvkiadónál pedig, ahol a raktárban segédkezik, a leláncolt liftet indítja el - védőrácsostul - a pincéből fölfelé.

Második párizsi tartózkodására a teljes beilleszkedés a jellemző. Ismeri a dolgok helyét, barátai vannak, akikkel gyakran van együtt, kirándul velük Dieppe-be, a tengerpartra, elvonul velük Chervey-be, a burgundiai kis faluba, nagyokat böngészik a könyvesboltokban, látogatja a múzeumokat, hangversenyre, kiállításra jár, és a Műhellyel is jól összehangolódik, megéli a szubvenció nélküli lapkészítés gondjait, cipeli a szétküldendő példányokat a postára, olvassa a kéziratokat, beleszól, vitatkozik, miközben felfedezi magának Ezra Poundot.

1968 decemberében, dacolva az esetleges pozsonyi következményekkel, a Műhely 30. számában (igen tiszteletre méltó körben: Örkény István, Sándor András, Károlyi Amy, Cs. Szabó László, Pilinszky János) már verset is közöl Összefüggések (kísérlet egy elképzelt szöveghez) címmel. Itt jelenik meg először és utoljára a hétszer főbe lőtt narancs — természetesen a fentebb idézett első csírától némileg elütő változatban, azonban megtartva amannak képi és hangulati lényegét. Érthetetlen számomra, hogyan lett 1978-ra (a Krétakorbán) a narancsból harang. A narancs és a főbe lőhető fej között nemcsak alaki hasonlóság létezik, de szubsztanciális is: mindkettő sérthető, puha, nedves gombóc és mindkettőnek a lényege a külső burok által védett belső térben helyezkedik el. Igenis, egy főbe lőtt narancsot el lehet képzelni. Egy főbe lőtt harangot, nem. A harangot nem fogja a golyó, és egyébként is, a harangnak a belseje üres.

A 31. számban egy rövidke recenziót tesz közzé A csönd elemei című jugoszláv esszékötetről. A 32. számban Weöres Sándor, Vitéz György, Hanák Tibor, Nagy Pál társaságában közli az Összefüggések II. részét, és Gutái Magda Zászló a szélben című verseskönyvéről ír kritikát.

Teljesen beépült a lap belső gárdájába, nemcsak ír, most már szerepel is, az 1969. május 15-én megjelent Magyar Műhely 33- számának hírei között például arról szerzünk tudomást, hogy április 15-én irodalmi estet rendezett [a lap] Párizsban, külföldi íróvendégei; Cselényi László (Pozsony), Czigány Lóránt