Irodalmi Szemle, 2003
2003/3 - Svenková, Viera: A szexről pedig mondjon le! (novella, Vércse Miklós fordítása)
Viera Švenková A szexről pedig mondjon le! Ezek a szemek, ezek a döbbenetes szemek, az ilyenek gyötrik az embert álmában, mondta, ahogy belenézett a sűrű pillák árnyalta sötétarany szemébe. Ez a nő nincs arra utalva, hogy a testével beszéljen, mint egy intelligens kutyus, nem kell a farát riszálnia, sem a lábát felváltva keresztbe raknia, hogy kifejezze érzelmeit, mindent elmond a szemével, tudja, hogy szép, aki azokba néz, elveszett. Mint ahogy elveszett Peter is, a javíthatatlan szépfiú, már hosszú évek óta elvált, hogy ne legyen lekötve egyhez, hogy mind az övé lehessen, s most meghatódva közli, ez a hölgy Andrea, a barátnőm, ugye milyen gyönyörű?! A sötétarany szem megvillan, finom iróniával, a hölgy nemcsak szép, hanem intelligens is, és Peter ettől teljesen odavan, úgy öleli, mint egy suhanc, egyszer a vállát, majd lejjebb csúszik a keze a hátán úgy, hogy az ujja a hónalját érinti, ahol a mellek domborulata kezdődik, végül prózai mozdulattal a térdénél köt ki, mintha attól félne, hogy megszökik. A hírhedt nőcsábász teljesen odavan, horogra akadt, a beszélgetésnek nem sok értelme van, sok itt a zavaró körülmény, Jozefot a mellékgondolatok foglalkoztatják, mármint hogy hová csúszik a férfikéz, amely ártatlanul öleli a zsenge mellkast, majd halad egyre lejjebb a keskeny övig, amely oldalt fogja össze a márkás farmert. A kéz matatására a nagy szembogarak ábrándos kéjelgést tükröztek, mintha drog hatására tágultak volna ki, s ironikus mosoly villanásával nyugtázta Jozef kérdését, hol lehet szert tenni ilyen bájos barátnőkre, tán a szépségversenyeken? Á, dehogy, Andrea a tanítványom volt, magyarázza Peter, és Jozef előtt egyből világos az ábra — a tanítvány vonzódása a tanítója iránt, aki időközben ismert újságíró lett s játszva túlteszi magát az olyan kis akadályon, mint a korkülönbség. Neked aztán ördögi szerencséd van, súgja neki Jozef csöppnyi leplezett irigységgel, mikor a hölgy elvonult, hogy bepúderozza orrocskáját, és mindketten követték tekintetükkel könnyed, riszálás nélküli járását és méltóságteljes fejtartását, amelyen mintha teli bili lenne. Van, van, tényleg szerencsém van, ismeri el Peter, akinek öltözéke fiatalos, díszes cowboying és bőrmellény, minél idősebb, annál jobban ad a fiatalos megjelenésre, meg is éri neki, hiszen sok férfi mit nem adna érte, hogy intim pillanatokban közelről nézzen a szédítően mély szemekbe, s hogy ez a tekintet örökkévalóságnak tűnjék, mintha a hetedik mennyországban lenne. A szerencse forgandó, mondtad, ahogy néhány héttel később találkoztál az Andrea hűtlensége miatt letört Peterrel. A szépség nemcsak hogy elhagyta,