Irodalmi Szemle, 2003
2003/3 - Maros András: Üldözés, erőszak, fegyver, szerelem (akciónovella)
Üldözés, erőszak, fegyver, szerelem aminek, ha épp más egyéb bajok is gyötrik, egy adott pillanatban beláthatatlan lehet a kifutása. „Minden barátnőmnek már a suliban / Babaarcú szőrös majmocskája van...” — énekelte a még gyermek Ullmann Mónika a szorosan a hátsó ablakok elé szerelt hangszóróból; Tamás kikapcsolta az autórádiót, és tüsszentett. Azon évődni, kinek jó, ha ilyesféle zenéket játszanak a rádiócsatornák, nem érdemes — évődött Tamás. Visszakapcsolta a rádiót, és az automata keresőfunkcióra bízva a döntést egy másik adót sorsolt magának. Hírek szlovákul. Megdőlni látszott iménti elmélete, miszerint minden adó zenét játszik, és ami még ennél is kellemetlenebb: rossz zenét. A „minden adó”-t magában „az adók túlnyomó részére” cserélte. Hírek szlovákul, végre valami, ami változatosságot nyújt. Fölhangosította a rádiót, és megelőzött egy görög kamiont, spontán jókedvében még intett is a sofőrnek, aki paranoiás képéből fröcsögő szitkokkal — és fölfelé szegezett középső ujjával hadonászva — kontrázott a baráti üdvözlésére. A kamionos fénykürtjelekkel nyomatékosította: hamarosan gyilkosság lesz a sztrádán. Tamás lelke szánalommal telt meg, „Ó, te szegény görög sofőr... de hiszen neked jó, nem pedig rossz, még ha nem tudsz róla, ugyanis az ember mindig jó dolgában veszekszik meg szitkozódik, nagy igazság... nyugodj meg, öreg, vegyél egy facsemetét, ültesd el, és szeresd!” A görög kamionsofőr, ahogy abban csempészetben alaposan jártas bűntársával, az évek óta Magyarországon élő Üvegszemű Alexisszal megegyezett, félrehúzódott a találkozóra hetekkel korábban kiszemelt parkolóban. A bűnhierarchiában jócskán fölötte álló személy már várta a kamionost, aki három egész percet késett. Nagy, sűrű fekete szakállas férfi volt az Üvegszemű, egyik szeme sem volt üvegből. Cigarettázott. Aki nem ismeri, az is megmondja első ránézésre, ez az ember nem dolgozik, hanem dolgoztat. Érdekes, hogy egy Alexisz kaliberű bűnözőnek sem jutott még eszébe más — mondjuk úgy: félelmetesebb — szemléltető rituálé a késésre vonatkozó elégedetlenség kifejezésére, mint a látványos órára pillantás és a heves fejcsóválás együttese. A görög kamionsofőr leugrott a kabinjából, üdvözölte Üvegszemű Alexiszt, és töprengett, vajon félszegen vagy nyersen közölje, hogy mielőtt a csempészárut átpakolnák a személyautóból a kamionba, neki még gyorsan el kell intéznie valamit: a főnök irgalmatlanul gyors sportkocsiját kölcsönkérve el szeretne kapni, és minimum nyomorékká tenni egy bugris magyar autóst, aki néhány perccel ezelőtt beintett az autópályán. Hadd legyen túl a piszkos munkán, mielőtt hozzáfognának a fehérgalléroshoz — gondolta, elvégre az autós úton van, távolodik, a levadászott fácánok viszont türelmesen várják további sorsuk alakulását a Honda csomagtartójában. Ez az „időre érkezés-indulás” dolgot amúgy nevetséges túlkapásnak érezte, de nem volt abban a helyzetben, hogy hangot adjon ebbéli észrevételének. Tamás talán nem is vett tudomást róla, hogy hol bekapcsolja, hol kikapcsolja az autórádiót. Gondolataiban már rég elhagyta az országhatárt meg a következőt is, Braunschweigben érezte magát, a braunschweigi belvárosban, Ankéval, a braunschweigi nővel, aki még, ha komolyan gondolta is azt az elejtett mellékmondatot, „Tamás, ha majd egyszer Braunschweigben jársz, ugorj
