Irodalmi Szemle, 2003
2003/2 - TALLÓZÓ - Végh Balázs Béla: Az erdélyi magyar gyermekirodalom vizsgálata (1990—2001)
Tallózó Végh Balázs Béla Az erdélyi magyar gyermekirodalom vizsgálata (1990—2001) ÁLTALÁNOSSÁGOK Ha valaki szakolvasóként követte figyelemmel a kijelölt évtized gyermekirodalmi termését Erdélyben, illetve a róla hellyel-közzel megjelent szakirodalmat, örvendezhetett annak, hogy átértékelődőben van gyermekirodalmunk kánonja. Egyszerre két irányból is elkezdődött az átértékelés: egyrészt a produkció, másrészt a recepció felől. Kortárs gyermekirodalmunk egyik merész szemléletváltó gesztusa, hogy lemond az irodalmi produkció első- és felsőrendűségéről, helyette igyekszik megfelelni a gyermekolvasó elvárásainak, és befogadóközpontú irodalomként a recepció felől fogalmazza meg elváráshorizontjait. A korábban megfogalmazott kontemplativ irodalomszemléletről áttevődik a hangsúly az aktív befogadásra, az irodalomnak személyes élményként való megélésére. A kortárs gyermekolvasó már nem egyszerű szemlélődő fogyasztója, illetve befogadója a gyermekirodalomnak, hanem társszerzője is. A gyermekirodalom akkor éri el a célját, ha azonosulni tud olvasójának tapasztalati, azaz játékvilágával, ha funkcionálisan is részévé tud válni a kortárs gyermekkultúrának. Ez az irodalom nem véletlenül került a gyermeklélektan és a játékpedagógia befolyása alá: ma már a gyermekkori szimbólumalkotás, az animizmus és a különböző játékelméletek ismerete nélkül nem születhetnek befogadói érdeklődésre számító gyermekirodalmi alkotások. Ezek a befogadásbeli változások a produkciós folyamatban is éreztetik hatásukat. Lényegesen módosult az alkotói szándék, a nevelésről áttevődött a hangsúly a szórakoztatásra, az olvasói tetszés elnyerésére. Horatius klasszikus poétikai nyelvén szólva a modern gyermekirodalom szerzői a docere elvet feladják a delectare javára. Ehhez viszont az alkotónak tudnia kell azonosulni olvasója játékvilágával, és belülről kell szemlélnie egy kibontakozóban lévő tapasztalati világot, számolva annak labilis sajátosságaival. A kortárs gyermekirodalomban egyre általánosabbá válik a felismerés, miszerint csak azok a szerzők tudnak igazán azonosulni a gyermekkorral, akik megőriztek valamit saját gyerekkori naivitásukból, játékosságukból és animizmusra való hajlandóságukból. Akkor beszélhetünk az erdélyi magyar gyermekirodalom modernségének kiteljesedéséről, ha a tartalmi és a szemléletbeli változások formaiakkal járnak együtt. Ehhez feltétlenül szükség van a „nagyirodalom” formaújítására, mely
